Méretpontos alumínium keret Samsung Galaxy S4 I9500 készülékhez.
A keret CNC marógéppel készült, tehát nem préselt, hajlított. Ezzel elkerülhetőek az apró de zavaró kidolgozatlan szélek és élek.
Természetesen minden csatlakozó hozzáférhető, a keret sarkán található kapocs oldható szerszám nélkül is.
Belül szivacsburkolatot kapott ami megakadályozza a készülék csúszkálását, de leginkább azt, hogy a fém keret sérüléseket okozzon féltett kütyünkön.
Jó vétel azoknak, akik nem akarnak vagyonokat költeni egy keretre, de mégsem bíznak a műanyagban, kedvelik a stílusos megjelenést.
Hivatalos forrásból, garanciával, számlával, megbízható eladótól.
Elérhető: Fekete szín
A keret van raktáron, az átutalás beérkezése után azonnal küldeni tudom(akár aznapi feladással*)!
Személyes átvételre is van lehetőség Budapest Belvárosában vagy Egerben előre egyeztetett időpontban(napközben hetente 1 alkalommal)
*amennyiben az átutalásról bizonylatot, screenshotot tud küldeni, megpróbálom még aznap postára adni. Ha sürgős kérem érdeklődjön, hogy a mai feladás működik-e.
Ha tetszik a termékem kérlek oszd meg ismerőseiddel! Köszönöm!
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2015-02-21 18:29
. Samsung Galaxy S4 fém keret Bumper RAKTÁRON - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
2015. január 31., szombat
ZARA ejtett nyakú felső, fekete, M-L méretre - Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Eladásra kínálom ezt a nagyon szép, fekete ujjatlan ZARA felsőt, melynek anyaga könnyű, vékony és puha.
Kifinomult darab, mindkét vállánál húzott, így igen szép esésű a nyakkivágása. Nagyon jól kihasználható, akár nyáron önállóan hordva és bármikor akár zakó vagy pulcsi alá felvéve is kedvenccé válhat.
A felső alig használt, igen szép állapotú.
Hossza: 81 cm.
Jelenlegi ára: 1 990 Ft
Az aukció vége: 2015-02-21 17:25
. ZARA ejtett nyakú felső, fekete, M-L méretre - Jelenlegi ára: 1 990 Ft

Jávor Júlia - Korszerű szállásszolgáltatás 1Ft-ról - Jelenlegi ára: 1 Ft
KORSZERŰ SZÁLLÁSSZOLGÁLTATÁS.
Eladó a képen látható Korszerű szállásszolgáltatás című idegenforgalmi könyv. Igen csak megkímélt állapotban van, néhol helyen kiemelések találhatóak, és 1-2 helyen ceruzás aláhúzás.
Jellemzői:
Kiadó: Képzőművészeti kiadó Kft.
Kiadás éve: 2007
Nyelv: MAGYAR
Szerző: Jávor Júlia
ISBN: 9789633369302
Borító: PUHATÁBLÁS, RAGASZTÓKÖTÖTT
Oldalak száma: 203
4. utánnyomás
Személyes átvétel Gyálon.
Postai díj, előre utalás után ajánlott levélként 725Ft.
Nézelődj a többi termékeim között is, hátha valami még felkelti az érdeklődésed és minél előbb lecsaphatsz rá!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-02-21 15:58
. Jávor Júlia - Korszerű szállásszolgáltatás 1Ft-ról - Jelenlegi ára: 1 Ft

LA SENZA MELLTARTÓ 80 C. 1 ft. - Jelenlegi ára: 1 Ft
LA SENZA MELLTARTÓ 80 C. MEREVÍTŐS, VÉKONY HÍMZETT , KOSÁRRAL. ANYAGA: POLYAMID, VISCOSE, ELASTAN,
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-02-21 14:26
. LA SENZA MELLTARTÓ 80 C. 1 ft. - Jelenlegi ára: 1 Ft
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-02-21 14:26
. LA SENZA MELLTARTÓ 80 C. 1 ft. - Jelenlegi ára: 1 Ft
CASCO SÍ BUKÓSISAK JUNIOR 8-12 évesre - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
CASCO SÍ BUKÓSISAK
CASCO német gyártmányú
SP SNOW PRO típusúbukósisak
JUNIOR S/M méretben (8-12 évesre)
445 gr súlyú
újszerű, megkímélt állapotban
tokkal együtt eladó.
Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2015-02-02 13:14
. CASCO SÍ BUKÓSISAK JUNIOR 8-12 évesre - Jelenlegi ára: 2 999 Ft

karrimor férfi cipő, túracipő, bakancs 41-47 (2) - Jelenlegi ára: 25 900 Ft
Vásároljon számlával. Garantáltan eredeti terméket.
karrimor andres férfi cipő, túracipő, bakancs bőr
41-47
Szeretettel köszöntelek aukciós oldalamon, köszönöm, hogy benéztél hozzám!
Nagyon sok termék van készleten, amiből nincs, azt rendelésre kb 4-5 nap alatt beszerzem a gyártótól.
KÉRLEK VÁSÁRLÁS ELŐTT SZÍVESKEDJEN KÉSZLETET, SZÍNT, MÉRETET EGYEZTETNI!
Nagyon fontos számomra a korrekt ügyintézés és kommunikáció minden kedves vevőm igényeinek megfelelően. A postaköltség az aktuális postai díjszabás szerint alakul, 750 g-tól 20 kg-ig kedvezményes a szállítási költség.
Minden kérdésedre nagyon szívesen válaszolok, amilyen gyorsan időm engedi.
Tekintsd meg a többi termékem is , nagyon sok kiváló minőségű, márkás termék közül válogathatsz!
További jó nézelődést kívánok!
183738
Jelenlegi ára: 25 900 Ft
Az aukció vége: 2015-02-21 11:44
. karrimor férfi cipő, túracipő, bakancs 41-47 (2) - Jelenlegi ára: 25 900 Ft

Felina alakformáló body, csúcs minőség 80E új - Jelenlegi ára: 1 Ft
Kihasználva az ingyenes termékfeltöltés lehetőségét, az elmúlt napokban összegyűjtöttük a lakásban fellelhető értékekeket és áruba, licitre bocsájtuk. Találhatók mindenféle használati tárgyak, játékok, ruhaneműk, ékszerek, órák, szemüvegek, táskák, újak, újszerűek, használtak, hibátlanok és hibásak, amiket mindezidáig úgy őriztünk, jó lesz még valamikor.
Most elérkezettnek láttuk az időt a selejtezésre: válogass kedvedre, talán találsz számodra valót. Több hasonló terméket töltöttem fel, nézz szét, spórolj a postán.
Az aukció tárgya:
Felina alakformáló body, csúcs minőség 80E újszerű
A posta 510ft: )
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-02-21 09:57
. Felina alakformáló body, csúcs minőség 80E új - Jelenlegi ára: 1 Ft

Csajkovszkij - 6. szimfónia LP - Jelenlegi ára: 800 Ft
Eredeti! Borító képen látható, lemez hajszálkarcos(EX).
Postaköltség : postai díjszabás szerint. Csak ajánlottan postázok, simán nem.
Utánvét nincs. Csere nem érdekel.
Személyes átvétel esetén a termék leütését követő 10 napon belül át kell venni a terméket.
Postai úton történő átvétel esetén a termék leütését követő 7 napon belül kell az utalást megtenni.
A pénz beérkezése után 3 napon belül postázom a terméket.
Ha ezek a feltételek nem felelnek meg, kérlek ne üsd le a terméket, ellenkező esetben negatív értékelést adok.
Kérdésekre szívesen válaszolok!
Érvényes licit esetén lehet, hogy zárom!
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2015-02-21 08:00
. Csajkovszkij - 6. szimfónia LP - Jelenlegi ára: 800 Ft

37-es, fekete, tűsarkú, női cipő - BŐR!!! - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Eladó egy 8-10 alkalommal használt, jó állapotban lévő, bőr, magassarkú, női cipő.
Jó licitálást!
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-21 05:48
. 37-es, fekete, tűsarkú, női cipő - BŐR!!! - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Jó licitálást!
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-21 05:48
. 37-es, fekete, tűsarkú, női cipő - BŐR!!! - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Dióda,ház típus: SOT-227B, I(F) 150 A, zárófesz... - Jelenlegi ára: 10 800 Ft
Dióda
Műszaki adatok
Ház típus: SOT-227B
Gátfesz.: 1600 V
Típus: DMA150E1600NA
Gyártói kód (építőelemek): IXY
I(F): 150 A
Megrendelés esetén a termék 5-6 munkanap alatt érkezik raktárunkba Európai partnerünktől, a terméket ezt követően szállítjuk ki!
A termék cikkszáma: 160702
Jelenlegi ára: 10 800 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Dióda,ház típus: SOT-227B, I(F) 150 A, zárófesz... - Jelenlegi ára: 10 800 Ft

Dr.Fövényi József:Cukorbajról cukorbetegeknek - Jelenlegi ára: 200 Ft
Eladó a képen látható könyv. A képen látható fellelt állapotban.
Jelenlegi ára: 200 Ft
Az aukció vége: 2015-02-20 22:51
. Dr.Fövényi József:Cukorbajról cukorbetegeknek - Jelenlegi ára: 200 Ft
Jelenlegi ára: 200 Ft
Az aukció vége: 2015-02-20 22:51
. Dr.Fövényi József:Cukorbajról cukorbetegeknek - Jelenlegi ára: 200 Ft
Házi befőzés Ismert és különleges lekvárok, befőtt - Jelenlegi ára: 1 078 Ft
Óriási nyitási akció!!! Most minden könyvünk 30 %-os kedvezménnyel kapható 1 hónapon keresztül. Használd ki a kedvezményes időszakot és rendelj Te is! (A terméklapon már az akciós árak találhatók). Várjuk megrendelésed! Sorszám: 22605
Kategória: Gasztronómia
Szerző: Frank Júlia
Cím: Házi befőzés Ismert és különleges lekvárok, befőttek, gyümölcssajtok, savanyúságok
Kiadó: Officina Nova 1991
ISBN: 9637836055
Állapot: jó
Megjegyzés:
Jelenlegi ára: 1 078 Ft
Az aukció vége: 2015-02-20 21:08
. Házi befőzés Ismert és különleges lekvárok, befőtt - Jelenlegi ára: 1 078 Ft

Fleur de Santé női izzadásgátló és borotvagél - Jelenlegi ára: 990 Ft
Üdvözöllek az aukciómon!
Itt egy két darabos kozmetikai csomagra licitálhatsz. Tartalma: egy Freshelle frissítő izzadásgátló dezodor nőknek (24 órás izzadásgátló, 0% alkohol), valamint egy Freshelle gyengéd, illatmentes borotvagél érzékeny bőr és intim területek számára.
A dezodor 2016. januári szavatos, a borotvagélen nem találok dátumot, de biztosan jó, mindkettőt a nyáron kaptam. Bontottnak írtam, mert a dezodorból fújtam egyet próbaképp (kellemes, nem túl erős illata van). A gélt ki sem próbáltam.
Fleur de Sante termék, minőségi skandináv kozmetikum.
Akár ajándéknak is tökéletes.
Ruháim tiszták, füst- és állatszőrmentes lakásból származnak. Személyes átvétel Egerben lehetséges, illetve a mindenkor aktuális postai díjszabás szerint postázom is.
Kérlek, olvasd el a saját oldalamat, és csak akkor licitálj, ha az ott írottakat elfogadod! Köszönöm, hogy benéztél!
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2015-02-20 19:33
. Fleur de Santé női izzadásgátló és borotvagél - Jelenlegi ára: 990 Ft

Gyönyörű ZARA női kabát! Újszerű! - Jelenlegi ára: 6 990 Ft
Néhányszor viselt, újszerű állapotban!
S-es méret!
Gyapjú, enyhe télen is hordható, mert szerintem meleg!
Eredeti ára 29990 ft volt!
Átvehető a Nyugatinál!
Jelenlegi ára: 6 990 Ft
Az aukció vége: 2015-02-20 17:32
. Gyönyörű ZARA női kabát! Újszerű! - Jelenlegi ára: 6 990 Ft

H&M repülős galléros 86-92 - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Sokat használtuk de nem látszik rajta se kopás se bolyhosodás a mosás is csak minimálisan.
Csak a fiam hordta, első kézből való!
Rengeteg márkás ruhát tettem fel
Személyes átvétel Érd, Bp., XI. Andor utca
Tiszta, igényes háztartásból!
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2015-02-20 15:24
. H&M repülős galléros 86-92 - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Ajkay Eszter: Német nyelvvizsga - Középfok (*BO) - Jelenlegi ára: 600 Ft
Szeretettel várjuk boltunkban, ahol több ezer könyv kapható 200. -Ft-os egységáron a legkülönbözőbb témakörökben, hetente frissülő választékkal.
Oldalszám: 87
Személyes átvételi lehetőség minden hétköznap biztosított a belvárosban, a Kálvin térnél 10 és 18 óra között. Postai feladás a mindenkori postai díjszabás mellett. Részletek a " Szállítási és garanciális" fül alatt olvashatók.
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2015-02-20 13:55
. Ajkay Eszter: Német nyelvvizsga - Középfok (*BO) - Jelenlegi ára: 600 Ft

3db F&F hosszú ujjú body 12-18hó - Jelenlegi ára: 559 Ft
3db F&F hosszú ujjú body
12-18hó
Finom, puha anyagú bodyk, szép állapotban!!
Súly~230gramm csomagolás nélkü
Jelenlegi ára: 559 Ft
Az aukció vége: 2015-02-20 12:15
. 3db F&F hosszú ujjú body 12-18hó - Jelenlegi ára: 559 Ft
12-18hó
Finom, puha anyagú bodyk, szép állapotban!!
Súly~230gramm csomagolás nélkü
Jelenlegi ára: 559 Ft
Az aukció vége: 2015-02-20 12:15
. 3db F&F hosszú ujjú body 12-18hó - Jelenlegi ára: 559 Ft
2015. január 30., péntek
Utángy. akku Yaesu VX-10 2000mAh - Jelenlegi ára: 11 890 Ft
Utángy. akku Yaesu VX-10 2000mAh
Feszültség: 7, 2V
Teljesítmény: 2000mAh/14, 4Wh
Típus: NiMH
Szín: Fekete
Méret: 99mm x 57mm x 22mm
A termék postai vagy futárszolgálattal történő feladása a megrendeléstől számított 5-6 munkanapon belül várható.
A szállítás várható időpontjával kapcsolatos információ tájékoztató jellegű, bővebb információval a megrendelést követő visszaigazoló e-mailben szolgálunk!
Cégünk nyitva tartása H-P 9: 00-16: 30 között van, így értesítőinket is csak ekkor tudjuk küldeni (hétvégén nem! )
Megértését köszönjük!
Csere, - beszámítás, - alku nem lehetséges!
A termék személyesen Sopronban vehető át!
A GLS futárszolgálat választása esetén, a kézbesítés napján lehetőség van SMS-értesítés igénybevételére is.
Amennyiben szeretne SMS-értesítést kapni, azt a megrendelés leadásakor a megjegyzésben kérjük jelezni!
Minden megjelenített termék, ha ezt külön másképpen nem jelöljük, nem eredeti tartozék, amik idegen gyártók termékei, minőségi cellákkal és garanciával.
A mellékelt termékfotó csak illusztráció!!! Ha a termékfotón két termék látható, az azért van hogy könnyebb legyen felismerni, beazonosítani. A termékfotó minden esetben 1 db, azaz EGY darab termékre vonatkozik, kivéve ha több darabot tartalmazó csomagról van szó!!!
Amennyiben nem találja termékeink között keresett akkuját, töltőjét, vagy készüléke típusát kérdezzen tőlünk, mivel az összes modellszámot nem tudjuk felsorolni, listázni.
Több termék rendelése esetén is csak egy szállítási díjat számítunk fel!!!
Cégünk által forgalmazott termékekre a szavatossági idő 2 év. A szavatosság kezdete megegyezik a számla (Fogyasztói szerződés) kiállításának dátumával, ezért azt minden esetben jól őrizze meg! Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 305. § (1) és (2) bekezdése szerint: A vásárlást követő hatodik hónap végéig jelentkező hiba esetén a forgalmazónak kell bizonyítania, hogy a hiba a vásárlás időpontjában nem volt a termékben! A 6. hónap leteltével azonban vevőnek kell bizonyítania, hogy a hiba vásárláskor is létezett!
Köszönjük megtisztelő bizalmát!
1. 40. YAE. 4. 67
Jelenlegi ára: 11 890 Ft
Az aukció vége: 2015-02-20 10:44
. Utángy. akku Yaesu VX-10 2000mAh - Jelenlegi ára: 11 890 Ft

Babzsákfotel - Maximus a maximális kényelemért :-) - Jelenlegi ára: 20 500 Ft
Maxi méretű BABZSÁK FOTEL A Bony Designtól!
MAXIMUS BABZSÁKFOTEL TETSZŐLEGES SZÍNBEN, 90 CM-ES ÁTMÉRŐVEL MOST AJÁNDÉK PUFFAL A Bony Design-TÓL!
Szóval ami a tiéd lehet ezért a rendkívül hihetetlen árért:
Maximus - a még nagyobb kényelem!
A fotel dupla huzattal készül, a külső huzat levehető, mosható.
A belső huzat is cipzáros, így később utántölthető.
Töltet: Milliónyi hungarocell golyócska
További termékinformációk:
FOTEL:
átmérő: 90 cm,
ülőmagasság: 60 cm,
teljes magasság: 120 cm
PUFF (előre utalás esetén ajándék):
átmérő: 40 cm,
magasság: 35 cm
Színmintát a termékeim között találsz feltöltve. A különböző képi megjelenítések miatt adódó színeltérésekért felelősséget nem vállalunk.
Jelenlegi ára: 20 500 Ft
Az aukció vége: 2015-02-20 09:27
. Babzsákfotel - Maximus a maximális kényelemért :-) - Jelenlegi ára: 20 500 Ft
Trambulin rugó - Jelenlegi ára: 299 Ft
Trambulin rugó , szinte minden trambulin mérethez..
rugó méret kb. : 175x25mm
Jelenlegi ára: 299 Ft
Az aukció vége: 2015-02-20 08:00
. Trambulin rugó - Jelenlegi ára: 299 Ft
rugó méret kb. : 175x25mm
Jelenlegi ára: 299 Ft
Az aukció vége: 2015-02-20 08:00
. Trambulin rugó - Jelenlegi ára: 299 Ft
GAP dzseki fodorral - Jelenlegi ára: 1 290 Ft
Keveset használt baby Gap polárral bélelt dzseki. Beleírt méret 3 hó.
Hossza: 30 cm hátul 34 cm
Mellbőség: 31 cm
Ujja nyaktól: 23 cm
Jelenlegi ára: 1 290 Ft
Az aukció vége: 2015-02-20 06:27
. GAP dzseki fodorral - Jelenlegi ára: 1 290 Ft
Hossza: 30 cm hátul 34 cm
Mellbőség: 31 cm
Ujja nyaktól: 23 cm
Jelenlegi ára: 1 290 Ft
Az aukció vége: 2015-02-20 06:27
. GAP dzseki fodorral - Jelenlegi ára: 1 290 Ft
Hőmérséklet érzékelő szonda -20 tól +70 C-ig T... - Jelenlegi ára: 174 900 Ft
Hőérzékelő
Kedvező árú és masszív hőgömbös érzékelő az alsó áramlási tartományok méréséhez, kézi fogantyúval.
Műszaki adatok
Product Specifications: Mérési tartomány: 0 ? + 10 m/s
Üzemi hőmérséklet: -20 ? +70 °C
Pontosság: ? (0. 03 m/s ? mért érték 5%-a) (0 ? +10 m/s).
Jelenlegi ára: 174 900 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Hőmérséklet érzékelő szonda -20 tól +70 C-ig T... - Jelenlegi ára: 174 900 Ft

Régi színes szódásüveg - Jelenlegi ára: 5 300 Ft
Régi színes szódásüveg. Felületileg kopottas..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... ..... .
Jelenlegi ára: 5 300 Ft
Az aukció vége: 2015-02-12 23:38
. Régi színes szódásüveg - Jelenlegi ára: 5 300 Ft
Jelenlegi ára: 5 300 Ft
Az aukció vége: 2015-02-12 23:38
. Régi színes szódásüveg - Jelenlegi ára: 5 300 Ft
GAMER i5 4X3100MHZ 4GB DDR3 HDMI INTEL HD WIFI - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
ELADÓ EGY PROFI GAMER SZÁMÍTÓGÉP: INTEL CORE I5-2400 LGA 1155 4X3100MHZ- RAM TUNING ADATA XPG 4GB 2X2GB DUAL- ALAPLAP INTEL H67 DH67BL LGA 1155 i3-i5-i7 TÁMOGATÁS DVI HDMI - VGA INTEL HD 2000- 250GB SATA HDD 100%/100% -DVD RW ÍRÓ SATA-PCI WIFI KÁRTYA- GAMER HÁZ EXTREMENGINE 3T !!! ELŐL 3DB POTMÉTERREL SZABÁLYOZHATÓK VENTILÁTOROK ELŐL 12CM VENTI OLDALT 22CM VENTI HDD HŰTÉS 2 VENTIS, - PROFI HÁTSÓ VENTILÁTOROS HŰTÉS 2DB -TÁP 350 WATT POINT OF VIEW 12CM VENTIS-CSAK BEKAPCSOLOD ÉS HASZNÁLHATOD IS WIN7 VAN RAJTA, A KÉPEN LÁTHATÓ JÓ ÁLLAPOTBAN, JÓ LICITÁLÁST,. Csak akkor licitálj, ha komolyan is gondolod !!. Maximum 3 napot várok a kapcsolat felvétellel és 5 napot a termék adás-vétel lebonyolításával, Ha nem jelentkezik a vásárló, akkor újraindítom az aukciót és negatívot adok, Csere nem érdekel ! A legnagyobb licit viszi ! futárra és postára garanciát nem vállalok
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2015-01-30 22:00
. GAMER i5 4X3100MHZ 4GB DDR3 HDMI INTEL HD WIFI - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2015-01-30 22:00
. GAMER i5 4X3100MHZ 4GB DDR3 HDMI INTEL HD WIFI - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Vtech innotab 2 táblagép gyerekeknek (kidizoom) - Jelenlegi ára: 11 000 Ft
Eladó a képen látható külföldről rendelt, fél éves Vtech InnoTab 2 táblagép, gyerekek részére
különleges rózsaszín színben : )
- fényképeket, videókat készíthetünk vele
- rengeteg játék, és alkalmazás van rajta
- Mp3 lejátszó, rajzstúdió
- a kamerája forgatható, 4 db ceruzaelemmel működik, adom hozzá az elemeket is!
- USB csatlakozója, kitámasztója is van. Ütés - törésálló
- személyes menü.. + rengeteg mindent tud!!!
Kérdésekre szívesen válaszolok!
Jelenlegi ára: 11 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-19 20:39
. Vtech innotab 2 táblagép gyerekeknek (kidizoom) - Jelenlegi ára: 11 000 Ft

új, címkés H&M karcsúsító super skinny farmer - Jelenlegi ára: 4 690 Ft
FIGYELEM! TERMÉKEIMET EGY MÁSIK OLDALON IS HIRDETEM! AMENNYIBEN ÉRDEKEL EGY TERMÉKEM, AZT ÉRDEMES MINÉL ELŐBB JELEZNI, MERT ANNAK FÜGGVÉNYÉBEN, HOGY A MÁSIK OLDALON MEGVÁSÁROLJÁK, BÁRMIKOR LEZÁRHATOM AZ AUKCIÓT!
H&M női farmernadrág
- SUPER SKINNY SUPER LOW WAIST -
Szexi, karcsúsító, szűk fazon.
- CONSCIOUS COLLECTION -
A fenntartható divat jegyében újrahasznosított anyagok felhasználásával készült.
Új, címkés!
2014-es modell.
Beleírt méret: 25
AMENNYIBEN IDŐD ENGEDI, ÉRDEMES MEGTEKINTENI A TÖBBI AUKCIÓMAT IS! FOLYAMATOSAN TÖLTÖM FEL AZ ÚJ KOLLEKCIÓS, CÍMKÉS, VALAMINT AZ ALIG HASZNÁLT, HIBÁTLAN ÁLLAPOTÚ MÁRKÁS RUHÁIMAT!
Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok!
Jelenlegi ára: 4 690 Ft
Az aukció vége: 2015-02-19 19:18
. új, címkés H&M karcsúsító super skinny farmer - Jelenlegi ára: 4 690 Ft

RÁKOSI ÁLLAMI BALETT INTÉZETT 1950 PLAKETT - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
A KÉPEN LÁTHATÓ ÁLLAPOTBAN!
EGYOLDALAS
ÁTMÉRŐ : 75 MM
SÚLY : 137 GRAMM
Tisztelt Gyűjtőtárs!
SZEMÉLYES ÁTVÉTELRE EGERBEN, ILLETVE ALKALMANKÉNT BUDAPESTEN (ÁLTALÁBAN KEDDENKÉNT AZ ÉRMEKLUBBAN) IS LEHETŐSÉG VAN 5000 FT VÁSÁRLÁSI ÖSSZEG FELETT, ELŐRE EGYEZTETETT IDŐPONTBAN.
Minden esetben adunk számlát!
- A postaköltség MINDIG ajánlottan postakész borítékban 405 Ft. Ami egyedi csomagolású, azt a postai díjszabás szerint postázzuk.
- Utánvéttel nem postázunk semmit!
- 500 Ft vételár alatti vásárlásnál sima levélként, postakész borítékkal is kérhető a postázás 130 Ft
- 20 000 Ft felett csak értékbiztosítással adunk fel küldeményt, amely súlytól és értéktől
függően postai díjszabás alapján változik.
- 3000 Ft alatt banki pénztári befizetés nem tudunk elfogadni a magas járulékos költségek miatt! Kérem ezt figyelembe venni, és tiszteletben tartani!
A megnyert tételek átvételére az aukció lezárásától számított 14 nap áll rendelkezésre. Tételek összevárására van lehetőség előre egyeztetés után.
Ha az aukcióval kapcsolatban bármilyen kérdése van, tegye fel nyugodtan, ezáltal elkerülhetőek a félreértések, és az esetleges téves licitek.
Kérem, csak az licitáljon, aki a fenti feltételeinket elfogadja!
Sikeres licitálást kívánunk!
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2015-02-08 20:18
. RÁKOSI ÁLLAMI BALETT INTÉZETT 1950 PLAKETT - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Next,divatos,pöttyös tunika,6 éves kislányra - Jelenlegi ára: 1 290 Ft
glitter-graphics. com
Next márkájú, divatos, pöttyös tunika oldalt kis zsebekkel 116-os méretben, hibátlan állapotban.
Hossza 56 cm, mellszélessége 37 cm, ujja hossza 14 cm.
Jelenlegi ára: 1 290 Ft
Az aukció vége: 2015-02-19 16:27
. Next,divatos,pöttyös tunika,6 éves kislányra - Jelenlegi ára: 1 290 Ft
mila blue lenvászon blézer / 7 évesre - Jelenlegi ára: 1 700 Ft
mila blue blézer / 7 évesre
méret: 120
mért adatok: hossz (válltól): 49 cm, ujjhossz (nyaktól, váll + ujj): 52 cm, vállszélesség: 34 cm, mellbőség: 78 cm
anyaga: 60% len, 40% pamut
állapot: újszerű
Szállítás: a vevő állja
Azonnal elvihető, nem kell megvárnod az aukció végét.
Köszi, hogy benéztél, tekintsd meg a többi aukciómat is!
Jelenlegi ára: 1 700 Ft
Az aukció vége: 2015-02-19 15:19
. mila blue lenvászon blézer / 7 évesre - Jelenlegi ára: 1 700 Ft

Ginatricot asszimetrikus designer tunika S-es - Jelenlegi ára: 3 290 Ft
Nagyon trendi, különleges fazonú Ginatricot designer tunika felsőrész S-es méretben, de M-re is ajánlom a mért adatok alapján.
Edyedivé varázsolja, asszimetrikus ferde szabás vonala, elöl rövidebb, hátul hosszabb fazonja, igazán extrem viselet.
Ha szeretnél magadnak, extra szép, egyedi ruhákat, nézz körül nálam, folyamatosan töltöm fe a legnagyobb spanyol designer divat cégek termékeit, ruhákat, koktél ruhákat, blúzokat, tunikákat, szoknyákat, rövid nacikat , már a tavaszi-nyári kollekcióból.
Számlaszámom: OTP: 11773463-00487461
Jelenlegi ára: 3 290 Ft
Az aukció vége: 2015-02-19 14:16
. Ginatricot asszimetrikus designer tunika S-es - Jelenlegi ára: 3 290 Ft
Malaguti Madison 125 hásó lámpa - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Malaguti Madison 125. Bontott gyári alkatrész. Kép szerinti állapot!!!
Csak a hátsó lámpa!
KÉREM A VÁSÁRLÁST KÖVETŐEN ÍRJON E-MAILT, TELEFONON RITKÁN VAGYOK ELÉRHETŐ!!!!! !!!!! !!!!
A TERMÉKEK HASZNÁLT, BONTOTT ALKATRÉSZEK!!!!! !
A leütést követően szükséges az egyeztetés a termék megléte és állapota felől. Sok termékünk van, és van ami csak leütést követően kerül kibontásra, így állapotát nem tudjuk rögtön. Ezt a negatív értékelés elkerülése végett és a félreértések végett kérem figyelembe venni!!!!! !!!!
TERMÉKGARANCIA NINCS, VISSZAVÁSÁRLÁS NINCS!!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!! Kérem leütésnél ezt figyelembe venni!!!!! !!!!
Személyesen átvehető: H-P 9-18-ig, Szo 9-14-ig.
Postai úton: utalást követően 3munkanapon belül, utánvételesen nem postázok . ( Szállítási költség és postázási cím egyeztetése után! )
A terméket 2hétig tudom elrakni, ha addig nincs átvéve, visszatöltöm a vatera piacterére és negatív értékelést készítek.
Köszönöm szépen a vásárlást, további jó vaterázást!!!!! !!!!! !!!
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-19 13:06
. Malaguti Madison 125 hásó lámpa - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

67mm univerzális objektív lencse védő sapka kupak - Jelenlegi ára: 590 Ft
Eladó a képen látható 67 mm objektív lencsevédő kupak, amely bármilyen 67 mm átmérőjű objektívhez használható!
Ára: 590 Ft => Fix áras termék (Azonnal megvásárolható! )
Ön is gyakran el szokta hagyni a lencsevédő kupakot??? Itt van rá a megoldás mindössze 990 Ft-ért! Ajándéknak is nagyszerű választás! => Kupak tartó - KATTINTSON IDE
Állapot: ÚJ
Méret: 67mm átmérő
Kompatibilis: minden 67 mm átmérőjű objektívvel
Tulajdonságok: védelmet nyújt az objektív frontlencse számára
A kupak olyan objektívekre jó, mint például:
Canon EF-S 18-135mm IS és STM, NIKKOR 18-300 VR, NIKKOR 18-105 VR, NIKKOR 70-300 VR ... stb.
Biztonság kedvéért vásárlás előtt ellenőrizze le az objektívén feltüntetett átmérőt!
Termékeim között találhat további tükörreflexes fényképezőgépekhez való kiegészítőket:
KATTINTSON IDE TOVÁBBI TERMÉKEIM MEGTEKINTÉSÉHEZ!
Személyes átvételi lehetőségek:
munkanapokon
9-16 óráig Budapest IX. kerületben (munkahelyemnél)
17-18 óráig Budapest XX. kerület (Pesterzsébet városközpont)
19 óra után Dunaharasztiban
hétvégén
10-20 óráig csak Dunaharasztiban
Amennyiben a személyes átvétel helyszínei nem felelnek meg Önnek, akkor nagyon szívesen elpostázom a terméket banki utalás után. Más helyszínek és időpontok nem megoldhatók!
Kérem nézze meg további termékeimet is:
KATTINTSON IDE TOVÁBBI TERMÉKEIM MEGTEKINTÉSÉHEZ!
Fizetési lehetőségek: személyesen készpénzben, banki átutalás, rózsaszín csekkes pénzbefizetés, banki készpénzes befizetés. Postai utánvétel NEM lehetséges!
Jelenlegi ára: 590 Ft
Az aukció vége: 2015-02-05 11:46
. 67mm univerzális objektív lencse védő sapka kupak - Jelenlegi ára: 590 Ft

MOTO ONE NŐI MOTOROS NADRÁG L-ES - Jelenlegi ára: 21 500 Ft
MOTO ONE NŐI PROTEKTOROS MOTOROS NADRÁG
-textil
- térdprotektor
-derékban állítható
- kopásálló
-kivehető thermo bélés
-szél és vízálló
méret: L
Jelenlegi ára: 21 500 Ft
Az aukció vége: 2015-02-19 10:45
. MOTO ONE NŐI MOTOROS NADRÁG L-ES - Jelenlegi ára: 21 500 Ft

Női bordó gyönyörűszép zsenília sál+ kalap ÚJ!!! - Jelenlegi ára: 3 200 Ft
Összesen 2x viselt, finom, puha, gyönyörűszép női zsenília és hozzá illő hosszú zsenília sál.
Nagyon finom, puha és meleg anyag! A sapka bélelt.
Sapka magassága: 14 cm.
Sál méretei: 55 cm széles, 154 cm hosszú (a hosszú bolyhok nélkül).
Egy enyhe kézi mosást igényel max., a kalap tárolási poros. Alkalmi áron !! Rendkívül kellemes és mutatós viselet !!!
Teljesen hibátlan darabok, semmi kopás, szöszösödés, egyetlen szál sincs kihúzódva.
Veszprémben vehető át személyesen, vagy postázás előzetes megállapodás alapján.
Jelenlegi ára: 3 200 Ft
Az aukció vége: 2015-02-19 09:31
. Női bordó gyönyörűszép zsenília sál+ kalap ÚJ!!! - Jelenlegi ára: 3 200 Ft

2015. január 29., csütörtök
Tommy hilfiger mokaszin - Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Tommy hilfiger női mokaszin 38-as méret a képeken látható jó állapotban
Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Az aukció vége: 2015-02-19 08:28
. Tommy hilfiger mokaszin - Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Az aukció vége: 2015-02-19 08:28
. Tommy hilfiger mokaszin - Jelenlegi ára: 2 490 Ft
Kerékpár zár, patkózár, ELZETT - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Hihetetlenül jó állapotban, eredeti gyári festéssel.
Még nem volt felszerelve.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2015-02-19 07:17
. Kerékpár zár, patkózár, ELZETT - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Még nem volt felszerelve.
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2015-02-19 07:17
. Kerékpár zár, patkózár, ELZETT - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
HOT twilight - intenzív feromon parfüm (nőknek) - Jelenlegi ára: 3 989 Ft
Kellemesen illattal készülő feromonkoncetrátum, mely magas dózisban tartalmaz szexuális feromonokat. Egészen kis mennyiséget is elegendő felvinni belőle a nyak, csukló környékére. Praktikus, szórófejes, 5ml-es üvegcsében.
Jelenlegi ára: 3 989 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. HOT twilight - intenzív feromon parfüm (nőknek) - Jelenlegi ára: 3 989 Ft
Jelenlegi ára: 3 989 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. HOT twilight - intenzív feromon parfüm (nőknek) - Jelenlegi ára: 3 989 Ft
140 melegítő alsó - Jelenlegi ára: 400 Ft
Eladó egy 140 melegítő alsó
kérésre mérek
Postai díjszabásnak megfelelően, személyes átvétel egyeztetés után Budapesten a XVI. kerületben, a Széll Kálmán térnél. a Nyugati térnél, az Oktogonnál, a Blaha Lujza téren vagy az Őrs vezér téren.
Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2015-02-09 04:25
. 140 melegítő alsó - Jelenlegi ára: 400 Ft

Peter és Mary Harrison: Misztikus erők - Jelenlegi ára: 800 Ft
Szerző: Peter és Mary Harrison: Misztikus erők
Kiadás dátuma: 1989
Oldalszám: 225
Állapot: jó állapotú
Kötés: papír/puha
ISBN: 9637994114a
Sorozat:
Részletes leírás: ;
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2015-02-19 00:41
. Peter és Mary Harrison: Misztikus erők - Jelenlegi ára: 800 Ft

Berecz Sándor: Zarándokok könyve - Jelenlegi ára: 450 Ft
Szerző: Berecz Sándor: Zarándokok könyve
Kiadás dátuma:
Oldalszám: 214
Állapot: borító pár helyen betört
Kötés: papír/puha
ISBN:
Sorozat:
Részletes leírás: ;
Jelenlegi ára: 450 Ft
Az aukció vége: 2015-02-18 23:32
. Berecz Sándor: Zarándokok könyve - Jelenlegi ára: 450 Ft

HŐMÉRŐS ALKOHOLFOKOLÓ SZESZFOKOLÓ! 1DB TOKKAL! ÚJ! - Jelenlegi ára: 3 950 Ft
Alkoholfokoló, szeszfokoló vadonatújan eladó.
-Segítségével beállíthatjuk a házi pálinkánk végleges alkohol fokát. Valamint a pálinka főzés során is használható az alszesz mérésére, és a finomítás során pedig az elő és utó párlat szétválasztására.
-Hőmérős!
anyaga:
-üveg+műanyag tok
Méretek:
-hossza: 26cm
-Vastagsága: 1, 5cm
HASZNÁLATA:
A folyadékot kb. 4 cm széles és a fokoló hosszától legalább 10 cm hosszabb, üveghengerbe töltjük. A henger a fokoló behelyezése után színig legyen folyadékkal. A tiszta és száraz
szeszfokolót óvatosan olyan mélységig engedjük süllyedni, hogy lebegjen a folyadékban. A leolvasás előtt meg kell győződni arról, hogy a fokoló teljesen szabadon úszik-e és
nemér-e az edény falához vagy fenekéhez. A szeszfokskálán a felső meniszkusznál látható értéket olvassuk le.
Szeszfok táblázat a képek között található!
Várom érdeklődését
Tekintse meg konyhai felszereléssel kapcsolatos többi termékemet is.
TÖBB TERMÉK VÁSÁRLÁSA ESETÉN A POSTAKÖLTSÉG JELENTŐSEBB KEVESEBB!
Jelenlegi ára: 3 950 Ft
Az aukció vége: 2015-02-18 22:40
. HŐMÉRŐS ALKOHOLFOKOLÓ SZESZFOKOLÓ! 1DB TOKKAL! ÚJ! - Jelenlegi ára: 3 950 Ft

Blaumann kerámia wok 28 cm indukciós - Jelenlegi ára: 5 790 Ft
Minőségi kerámia wok üvegfedővel.
Anyaga: tartós alumínium, belül dupla tartós kerámia bevonattal
Puha, csúszásmentes fogantyúkkal
Minimális olajfelhasználással süthet benne
Mosogatógépben mosható
Mérete: 28x8 cm (3 L)
Jelenlegi ára: 5 790 Ft
Az aukció vége: 2015-01-30 21:39
. Blaumann kerámia wok 28 cm indukciós - Jelenlegi ára: 5 790 Ft

Superman jelmez férfiaknak - Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Eladó a képen látható, nagyon vagány Superman jelmez férfiaknak.
Beleírt mérete: nincsen benne
Szerintem XL-es talán
Kérlek a mért adtokat vedd figyelembe!!
Szélessége: 57cm, hossza: 160cm, hossza az üleptől: 79cm, ujja hossza nyaktól: 60cm
Kérlek vedd figyelembe, hogy a jelmezek használtak, így apró folt , kopás, szálhúzódás előfordulhat rajta.
Nagyobb hibákat próbálok jelezni. Ha esetleg valamit nem veszek észre, akkor bátran szólj, s megbeszéljük: )!
A jelmezeket használat előtt tisztítani kell!!!
Kérdezz Bátran: ))
Pontos postaköltséget csomagolás után tudok mondani!!
Számlaszámom: 11732064-20064251 OTP Bank
Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2015-02-06 20:38
. Superman jelmez férfiaknak - Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Női kosztüm - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Eladó a képen látható női 40-es méretű szoknyás rózsaszín kosztüm !
Apró hibája, hogy az eggyik gomjáról elveszett a dísz , ezt fényképeztem!
váll szélesség: 45cm
derékbőség: 45cm
ujj hossz: 58cm
a kosztüm felső hossza: 75cm
a szoknya derék bősége: 37cm
csípő bősége: 47cm
a szoknya teljes hossza: 58cm
Kérem nézze meg a többi termékeimet is!
Köszönöm!
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2015-02-18 19:33
. Női kosztüm - Jelenlegi ára: 2 500 Ft

Next kislányos ÁLOMSZÉP kardigán 9-12 hós! - Jelenlegi ára: 2 150 Ft
Next 9-12 hós-os méret
Álomszép hímzett kardigán, applikált mintával a zsebeknél. Hibátlan, kifogástalan állapotú. Puha, meleg viselet!
Hossza: 32 cm
Mellbőség: 30 cm
Ujjhossz: 27 (válltól mértem)
Hibátlan, minőségi darab!
Jelenlegi ára: 2 150 Ft
Az aukció vége: 2015-02-18 18:00
. Next kislányos ÁLOMSZÉP kardigán 9-12 hós! - Jelenlegi ára: 2 150 Ft

VW Golf2 60mm Komplett Sport Futómű Akció -33% - Jelenlegi ára: 55 999 Ft
Volkswagen Golf 2 / Jetta 2 (19E) 60mm Komplett Sport Futómű Akció -33% kedvezménnyel,
KIVÁLÓ NÉMET MINŐSÉG ! FK TERMÉK. Az ár 4 db sport gátlót (rövidített gátló út) és 4 db ültetőrugót foglal magában (kivéve azon típusokat, ahol torziós rugó van).
Volkswagen
Golf 2 / Jetta 2 (19E)
Évjárat: 8. 83 - 92
Ültetés mértéke (elől-hátul mm-ben): 60/40
Kérjük ügyeljen a pontos típusra!
Amennyiben nem találja a keresett típust vagy márkát, kérjük érdeklődjön!
Kínálatunkban 6 gyártó közel 15000 féle rugója szerepel!
Cikkszám: FKAKX014
A kép csak illusztráció!
ültető rugó, ültetés, stabilabb útfekvés, jobb menettulajdonságok közúton és versenypályán is !
Más autótípushoz vagy márkához is tudunk rugó, futómű, stb. beszerzésében segíteni.
További termékeink:
Autó, motor, kerékpár, quad tuning!
Dekoráció, reklám, kirakat vagy épület világítás technika!
A kép csak illusztráció !
Teljesen hajlékony, és vízálló, így kitűnően alkalmazható pl. motorkerékpár, quad, autó díszitésére. Alváz világítás, motortér világítás vagy beltér dekoráció...
Használható még kirakat, üzlet, bolt, áruház díszitésére is ! Feliratok kialakítására vagy csak üzletek kirakat díszitésére tökéletes megoldás.
Viszonteladókat is kiszolgálunk, érdeklődjön a lehetséges kedvezményekről !
Az aukció vége előtt érdeklődjön, hogy van-e raktáron az ÖN által megvásárolni kívánt szett!
Termékeink között Xenon, led és egyéb optikai illetve teljesítménynövelő tuning termék találhatóak.
Kérlek nézd meg a többi aukciómat is !!!
Jelenlegi ára: 55 999 Ft
Az aukció vége: 2015-02-18 17:00
. VW Golf2 60mm Komplett Sport Futómű Akció -33% - Jelenlegi ára: 55 999 Ft
Retro értékcsomag matricák - Jelenlegi ára: 1 Ft
A képen látható mennyiségben van. Sosem voltak felragasztva. Az ár egyben értendő, de darabonként is vihető.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-02-18 16:10
. Retro értékcsomag matricák - Jelenlegi ára: 1 Ft
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-02-18 16:10
. Retro értékcsomag matricák - Jelenlegi ára: 1 Ft
KOVAFÖLD 500 GRAMM 1800 Ft - Jelenlegi ára: 1 800 Ft
A kovaföld egy teljes mértékben biztonságos, hozzáadott anyagoktól mentes, természetes szagtalan por, amely valójában nem föld, hanem megkövesedett váza az elhalt egysejtűeknek, amiket kovamoszatoknak hívunk. Ez a kovaföld a világszinten is a legtisztább minőséget biztosító Peruban, egy ősi, több ezer éves, mikro-fosszilis , üledékes, kiszáradt rétegből kerül kibányászásra, ezért az egyik legtisztább, ami rendelkezésre áll. Nem kémiai, hanem fizikai/mechanikai módon működik, így nincs kémiai toxicitása. Az étkezési minőségű kovaföld 100%-ban természetes és szerves forrása a szilícium-dioxidnak, ezen kívül megtalálható benne 15 féle természetes ásványi anyag, többek között: magnézium, kalcium, nátrium, vas és sok nyomelemet is, pl. titán, bór, mangán, réz, cirkónium. A kovaföld 85%-ban szilíciumot tartalmaz...
Legfinomabb örlésű, könnyen oldódó. /én evőkanálnyit teszek 1 pohár szénsavas vízbe és elkeverve megiszom. A hajam azóta újra nő, más táplálékkiegészítők hatását egyidőben fogyasztva csökkentheti. CSAK KIZÁRÓLAG ELLENŐRZÖTT ELADÓK, LEGALÁBB 20 ÉRTÉKELÉSSEL , 99% POZITÍV VISSZAJELZÉSSEL RENDELKEZVE JOGOSULTAK VÁSÁROLNI.
Jelenlegi ára: 1 800 Ft
Az aukció vége: 2015-02-18 15:18
. KOVAFÖLD 500 GRAMM 1800 Ft - Jelenlegi ára: 1 800 Ft

alkalmi szoknya - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Eladó alkalmi szövet szoknya bézs szinű XXL-es méretben.
Derék mérete: 80 cm
Hossza : 51 cm
Csipő mérete : 100 cm
Csere nem érdekel. Alkudozni sem alkudozok. Köszi.
Kérlek nézd meg a többi aukciómat,
naponta találsz új termékeket!
Átvétel személyesen ott ahol lakom, vagy átutalás után postai úton.
Megkérnék minden új felhasználót aki még nem vásárolt, hogy csak akkor vegye meg a terméket, ha ki is fizeti l!!!!! !!!!! Köszönöm.
Legyen szíves leütés után 3 napon belül felvenni velem a kapcsolatot, amennyiben 5 munkanapon belül nem történik meg az utalás, minden előzetes felszólítás nélkül negatívval értékellek megértését köszönöm.
Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2015-02-18 14:09
. alkalmi szoknya - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
LANCOME Szemceruza - Jelenlegi ára: 990 Ft
LANCOME szemceruza, TEKERŐS
10 SZÍN KÖZZÜL VÁLASZTHATSZ
Szemceruza és kozmetikumok kedvező áron . A szem kirajzolásához a szemsmink kontúrjának és formájának megadásához szükségünk van egy szemceruzára. A szemceruza segítségével formázhatjuk és alakíthatjuk a szem alakját arra a tetszőleges alakra, amelyre szükségünk van. A szemceruzák változatos színei lehetővé teszik, hogy szemeket a lehető legváltozatosabb színekkel hangsúlyozzuk ki és hogy mindenki megtalálja a számára legelőnyösebb színű és legjobban megfelelő szemceruzákat. Amennyiben Önnek is szüksége van egy vagy több szemceruzára, akkor feltétlen nézze át oldalamat, hiszen itt olyan termékek közül válogathat, mint a Christian Dior , chanel, hugo boss, lancome szemceruza , folyékony szemhéjtus. Válassza ki a hatalmas kínálatból a szemceruzát és vásárolja meg a legjobb áron! Vásároljon kényelmesen a karosszékből fel sem állva szemceruzát , rúzst, arcpirositót, kő és folyékonypúdert, szemhéjfestéket, parfümöt a ,, ruha 51" akciós választékából!
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2015-02-18 13:22
. LANCOME Szemceruza - Jelenlegi ára: 990 Ft

CSABAI DÁNIEL HI-FI HANGSTÚDIÓ - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
FONTOS!!!! MIELŐTT MEGVÁSÁROLJA A KÖNYVET KATTINTSON A SZÁLLÍTÁSI ÉS GARANCIÁLIS FELTÉTELEKRE, VAGY A FELHASZNÁLÓ NEVEM MELLETT TALÁLHATÓ i+ -RA ÉS KÉREM OLVASSA EL!!!!
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-18 11:18
. CSABAI DÁNIEL HI-FI HANGSTÚDIÓ - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-18 11:18
. CSABAI DÁNIEL HI-FI HANGSTÚDIÓ - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
2015. január 28., szerda
MINŐSÉGI LUXUS DÍSZES MENYASSZONYI RUHA AKCIÓ! - Jelenlegi ára: 59 000 Ft
A TERMÉK RENDELHETŐ!
KÉRLEK KÉRDEZZ RÁ TUDOK E RENDELNI BELŐLE.
A TERMÉK RENDELHETŐ !
A POSTAI CSÚSZÁSOKÉRT NEM TUDOK FELELŐSSÉGET VÁLLALNI!
A KÜLFÖLDI POSTADÍJAT MINDEN DARAB UTÁN KI KELL FIZETNI, DE MENNYISÉGI KEDVWZMÉNY VAN.
A KÜLFÖLDI ÉS HAZAI POSTA ÉRTÉK BIZTOSÍTVA FUTÁRRAL 25000 FT., NÁLAM NINCSEN INGYEN POSTA, DE ÉPPEN EZÉRT HOZZÁM ÉRKEZIK AZ ÁRÚ ÉS ÁTNÉZVE KÜLDÖM TOVÁBB, ÍGY BIZTOSAN TÖKÉLETES ÁLLAPOTBAN KAPOD KÉZHEZ!
A MÉRETTÁBLÁZATBÓL KIVÁLASZTHATOD MELYIK KB. A MÉRETED , DE A SAJÁT MÉRETEDRE KESZÍTIK, EZÉRT MEG KELL MAJD ADNOD A MÉRETEIDET. MINDEN PLUSZ KÖLTSÉG NÉLKÜL, SZÍNT IS LEHET VÁLASZTANI A SZÍNSKÁLÁBÓL.
A RUHÁK HÁTUL FŰZŐSEK. AZ ALSÓSZOKNYÁT NEM TARTALMAZZÁK, DE TALÁL NÁLAM TÖBB FÉLÉT IS,
ELKÉSZÍTÉSI IDŐ 20 MUNKANAP, A SZÁLLÍTÁSI IDŐ 15-55 MUNKANAP IS . LEHET KÉRNI EXPRESSZ SZÁLLÍTÁST + KÖLTSÉGÉRT AMI 10-12 NAPON BELÜL TÖRTÉNIK.
A POSTAI CSÚSZÁSOKÉRT NEM TUDOK FELELŐSSÉGET VÁLLALNI!
, NÁLAM NINCSEN INGYEN POSTA, DE ÉPPEN EZÉRT HOZZÁM ÉRKEZIK AZ ÁRÚ ÉS ÁTNÉZVE KÜLDÖM TOVÁBB, ÍGY BIZTOSAN TÖKÉLETES ÁLLAPOTBAN KAPOD KÉZHEZ!
A GYORSPOSTA 10000 FT , ÍGY 12 MUNKANAP A KÉSZÍTÉS, ÉS 5-15 NAP A POSTÁZÁS.
1. Full Bust: ________ (wearing a bra)
2. Waist : _________
3. Hips : _________
4. Upper bust : _________
5. Under bust : _________
6. Nipple to Nipple : _________
7. Shoulder to Shoulder : _________
8. Length Shoulder to Bust : _________
9. Front Length Shoulder to Waist : _________
10. Outer Leg : ________ (from waist to floor with your shoes on)
11. Hollow to floor with your shoes on : ________
12. Height : _______ (from the top of the head to floor without shoes)
13. Dress color : _________ (You can choose from our color chart)
14. Daytime phone number : ______________ (for courier smooth delivery)
15. Event date : ________
Bust (B): Not your bra size, take the tape around your back and bring it across the fullest part of your bust. Your arms should be relaxed, down at your sides. You must wear a bra when taking this measurement.
Waist (W): This is the smallest part of your waist. Typically it is an inch or so above your belly button. Also know as the natural waistline.
Hips (H): This is the widest part of your hips, across the hipbone. Measurement is taken approximately 7 inches below the natural waistline.
Hollow to hem (L): Start the tape at the hollow at the base of your neck and measure where you want down to the hem.
Height (S): Start From the top of head to floor without shoes.
Regional (U. S. / UK / EUR) Size Chart
Regional Size Chart No.
Regional Size
Bust
Waist
Hips
Length (Hollow to Hem)
U. S.
UK
EUR
inch
cm
inch
cm
inch
cm
inch
cm
2
8
36
33
84
25
63
34
88
58
148
4
10
38
34
87
27
68
36
92
59
150
6
12
40
36
92
29
73
38
97
60
152
8
14
42
38
97
31
78
40
102
60
152
10
16
44
40
102
33
83
42
107
61
155
12
18
46
42
107
35
88
44
112
61
155
14
20
48
44
112
37
93
46
117
61
155
16
22
50
46
118
39
98
48
122
62
158
18
24
52
48
123
41
104
50
127
62
158
20
26
54
50
128
43
110
52
132
62
158
22
28
56
52
132
45
114
54
137
63
160
24
30
58
54
137
47
119
56
142
63
160
26
32
60
56
142
49
124
58
147
63
160
28
34
62
58
147
51
129
60
152
63
160
30
36
64
60
152
53
134
62
157
63
160
.
Jelenlegi ára: 59 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-18 10:23
. MINŐSÉGI LUXUS DÍSZES MENYASSZONYI RUHA AKCIÓ! - Jelenlegi ára: 59 000 Ft
128-as tavaszi kardigán - Jelenlegi ára: 1 Ft
Sziasztok.
Nincs házi állatunk, és nem dohányzunk.
128-as lányka kardigán
A méréseket nézd az a biztos. Minden kardigánt mérek.
Van több darab, több méretű farmer nadrágunk ami sajnos nem jó
Az oldalamon a többit is megtalálod.
Kamasz ruha kardigán és nadrág vásárt tartok.
500ft-alatt nem postázok.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-02-15 21:25
. 128-as tavaszi kardigán - Jelenlegi ára: 1 Ft

Sleep Wear VADÍTÓ szivecskés pink hálóruha L - Jelenlegi ára: 2 200 Ft
KEDVES ÉRDEKLŐDŐ!
Üdvözöllek aukciós oldalamon. Ha garantált minőséget és eredetiséget keresel, mindezt vevőbarát árakkal, pontos termékleírással és gyors postázással körítve, akkor ne keresd tovább, mert nálam mindez megvan!
NAGYON DÖGÖS HÁLÓRUHA
Márka: Sleep wear
Anyaga: 92% poliamid, 8% elasztin
MÉRET: számozás nincs a cimkéjében, csak az, hogy L-es
Kosár szélessége -merevítőnél mérve-: 18-21 cm
Kosár magassága: 22 cm
Hálóing hossza -aljától mérve hónaljig-: 63 cm
Hossza pánttal -állítható-: 74-88 cm
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL:
Budapesten hétköznaponként: Kelenföldi pályaudvar, Széll Kálmán Tér, Keleti pályaudvar, Blaha Lujza Tér, Móricz Zsigmond Körtér
Érden
Kérlek, felelősséggel licitálj; a termék méreteit ellenőrizve és a rendelés után hasonló korrekt hozzáállással viseltessen felém, mint amilyennel én megtisztelem majd! Köszönöm!
Érdemes megtekinteni a többi termékemet is, változatos és minőségi termékek találhatók benne!
SZÉP NAPOT KÍVÁNOK!
Jelenlegi ára: 2 200 Ft
Az aukció vége: 2015-02-18 08:15
. Sleep Wear VADÍTÓ szivecskés pink hálóruha L - Jelenlegi ára: 2 200 Ft
Star Wars Rebels Palpatine Szenátor figuraszett... - Jelenlegi ára: 2 460 Ft
A Star Wars Rebels Palpatine Szenátor figuraszett - Hasbro leírása: A Galaktikus Birodalom mindenható ura Palpatine Szenátor, aki nem tűr ellenállást a Lázadók részéről. De vajon a Jedi-k és szövetségeseik képesek lesznek szembeszállni a Sith nagyúrral? A játék során most Te is eljátszhatod a Star Wars filmek jeleneteit, valamint kedved szerint alakíthatod a történetet. Vajon a Klónok képesek lesznek megóvni Palpatine szenátort? A készlet tartalmazza a Palpatine szenátor exkluzív figurát is. A szett tartalma: - 9db Star Wars játékfiguraAnyaga: műanyag
Jelenlegi ára: 2 460 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Star Wars Rebels Palpatine Szenátor figuraszett... - Jelenlegi ára: 2 460 Ft
Jelenlegi ára: 2 460 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Star Wars Rebels Palpatine Szenátor figuraszett... - Jelenlegi ára: 2 460 Ft
RÉGI KÉPESLAP - MÜNSTER 1937. !!! - Jelenlegi ára: 30 Ft
A KÉPEN LÁTHATÓ ÁLLAPOTBAN, KÉREM TEKINTSE MEG A TÖBBI TERMÉKEMET IS, KÖSZÖNÖM. A SZEMÉLYES ÁTADÁS PESTEN MEGOLDHATÓ
Jelenlegi ára: 30 Ft
Az aukció vége: 2015-02-07 18:36
. RÉGI KÉPESLAP - MÜNSTER 1937. !!! - Jelenlegi ára: 30 Ft
Jelenlegi ára: 30 Ft
Az aukció vége: 2015-02-07 18:36
. RÉGI KÉPESLAP - MÜNSTER 1937. !!! - Jelenlegi ára: 30 Ft
Slim CD tok 100 db - Jelenlegi ára: 10 290 Ft
Leírás
Minőségi CD-tartó doboz extra lapos kivitelben. Vékony tok, műanyagból.
Műszaki adatok
Kapacitás: 1 CD
Tartalom: 100 db
Szélesség: 5 mm
Színe: átlátszó
Megrendelés esetén a termék 5-6 munkanap alatt érkezik raktárunkba Európai partnerünktől, a terméket ezt követően szállítjuk ki!
A termék cikkszáma: 775391
Jelenlegi ára: 10 290 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Slim CD tok 100 db - Jelenlegi ára: 10 290 Ft

128-as farmer nadrág - Jelenlegi ára: 790 Ft
derékbőség 50-65 cm
hossza 74/56 cm
Postázom is!
Jelenlegi ára: 790 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 23:19
. 128-as farmer nadrág - Jelenlegi ára: 790 Ft
hossza 74/56 cm
Postázom is!
Jelenlegi ára: 790 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 23:19
. 128-as farmer nadrág - Jelenlegi ára: 790 Ft
Olasz bőr bordó csizma 38-as - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Kedves érdeklődő!
Az aukcióimban szereplő, eladó ruhák, cipők, táskák, stb. mind saját gardróbomból kerülnek eladásra. Semmiből nincs több darab és több méret sem.
Az aukció tárgya:
Bordó olasz bőr, cipzáras térd csizma.
Nagyon csinos, elegáns viselet. Vékony, keskeny lábfejre és vékony lábszárra ajánlom. A bokánál a körmérete: 28 cm, a szár tetején: 37 cm.
A beleírt méret 38. ( 38, 5-re is jó ) belső talphossz 25 cm.
A sarok 10 cm, platform 1cm.
Vásárlás előtti tudnivalók:
A termék árát + postaköltséget a leütés után 5 munkanapon belül kérem utalni. A pénz beérkezése után szintén 5 munkanapon belül postázom a terméket.
Személyes átvételre, utánvétes fizetésre nincs lehetőség. Csere nem érdekel. Kizárólag előre utalással történhet a fizetés. Nem fix áras aukcióknál licitet, nem törlök.
Méretproblémák miatt nem vásárolok vissza. (a mért méretekre kérem figyelni. Bármilyen kérdés merül fel, kérem még a leütés előtt kérdezz! )
Garanciára és számla adásra lehetőség nincsen.
Ha a leütést követő 5 napon belül nem jelentkezik a vevő, a terméket újra meghirdetem és kénytelen vagyok negatív értékelést adni!
Visszaküldés esetén a postaköltség a vevő viseli.
Kérem, csak akkor vásárolj, ha a fentiekben leírt feltételeket elfogadod. Köszönöm a megértést!
Bármilyen kérdés merül fel, kérem, bátran kérdezz!
Még a leütés előtt kérdezz! : )
Jelenlegi ára: 8 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 21:57
. Olasz bőr bordó csizma 38-as - Jelenlegi ára: 8 000 Ft
MOSÓGÉP SZŰRŐBETÉT PHILIPS-WHIRLPOOL - Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Termék megnevezése: MOSÓGÉP SZŰRŐBETÉT PHILIPS-WHIRLPOOL
Kérnénk a kedves érdeklődőket és vásárlókat, hogy leütés előtt olvassák el ezt a tájékoztatót és csak abban az esetben üsse le termékünket ha ezzel egyetért:
-személyes átvételre nincs lehetőség
- a leütést követően 2 napon belül a vevő vegye fel velünk a kapcsolatot e-mailben. Ha a kapcsolatfelvétel nem történik meg akkor a leütést követő 3. napon az aukciót lezárjuk és negatív értékelést teszünk a vatera felé.
- pénzt csakis utalással tudunk elfogadni ( számlára történő befizetés illetve postai pénzküldést nem tudunk elfogadni ).
- szállítási határidő: a csomagfeladás a pénz beérkezését követően 1-7 munkanap ( a pénz beérkezése nem egyenlő az utalás indításával ugyanis van banki átfutási idő, valamint a munkanap nem egyenlő a naptári nappal )
- ha Önnek nagyon sürgős az alkatrész akkor leütés előtt kérdezzen rá a varható szállítási határidőre.
- kapcsolattartás csakis e-mailben, ugyanis a rendelések beazonosítása jóval egyszerübb írásban mint telefonon.
- termékeinket csakis MPL futárral küldjük vagy csomagpontra, ajánlott levélként nem áll módunkaban postázni
- A vételárra 7 munkanapot várunk! Ha addig nem érkezik be számlánkra akkor az aukciót lezártnak tekintjük és negatív értékeléssel zárjuk!!
- előfordulhat esetenként pillanatnyi készlethiány ilyen esetben közöljük a beszerzés várható időpontját. Ha ez nem megfelelő akkor visszautaljuk a vételárat!
A TERMÉK POSTÁZÁSÁRÓL EGY ÉRTESÍTŐ E-MAILT FOG KAPNI!! GARANCIA A SZÁMLÁVAL ÉS A BESZERELŐMŰHELY HIVATALOS SZAKVÉLEMÉNYÉVEL ÉRVÉNYES!
Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 20:57
. MOSÓGÉP SZŰRŐBETÉT PHILIPS-WHIRLPOOL - Jelenlegi ára: 1 900 Ft

Blackberry CS-BR8900SL mobiltelefon - Jelenlegi ára: 1 Ft
Eladó a képeken látható, hibátlanul működő, Blackberry CS-BR8900SL mobiltelefon, kitűnő állapotban, jó akkumulátorral, hiányzó hátlappal. Töltőként normál USB csatlakozó használható a készülékhez. Személyesen Ajkán vehető át, postázom is a telefont.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-02-10 19:46
. Blackberry CS-BR8900SL mobiltelefon - Jelenlegi ára: 1 Ft
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-02-10 19:46
. Blackberry CS-BR8900SL mobiltelefon - Jelenlegi ára: 1 Ft
Nestlé BEBA tápszer Start bontatlan 600 g - Jelenlegi ára: 1 Ft
Üdvözöllek az aukciómon!
Köszönöm, hogy benéztél!
Ezen az aukción egy bontatlan csomagolású BEBA Start tápszerre licitálhatsz.
Ha időd engedi, nézz szét a termékeim között!
Sok márkás ruhát találsz nagyon kedvező áron!
AKCIÓ! 5 termék megvásárlása esetén a legolcsóbbat ajándékba adom!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-02-10 18:42
. Nestlé BEBA tápszer Start bontatlan 600 g - Jelenlegi ára: 1 Ft

Renault Laguna Fűtés Box FűtésBox Klímahűtő egyben - Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Renault Laguna 2. 2 D 1996. évj
Fűtésbox klímahűtővel ami hiányzik belőle ( fűtőradiátor és a fűtőmotor) képen látható állapotban eladó!
Postázás megoldható!
Jelenlegi ára: 6 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 17:30
. Renault Laguna Fűtés Box FűtésBox Klímahűtő egyben - Jelenlegi ára: 6 000 Ft

NIKE férfi szabadidőruha - Jelenlegi ára: 4 000 Ft
NIKE férfi szabadidő ruha együttes
használt, de jó állapotú, nem kopott és nem bolyhos
fotókon minden részlet látszik
karácsonyi ajándéknak még éppen jó lehet
áron alul kínálom, hogy az ünnepek alatt találjon új viselőre
nadrág 2000 Ft, felső 2000 Ft, de CSAK EGYBEN ELADÓ. együtt 4000 Ft
Jelenlegi ára: 4 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 16:28
. NIKE férfi szabadidőruha - Jelenlegi ára: 4 000 Ft

20W mozgásérzékelős LED reflektor / kül-beltéri - Jelenlegi ára: 5 990 Ft
Vásárolj rizikó nélkül, egy megbízható eladótól! Ha nem felel meg a termék, visszahozhatod és visszaadjuk a pénzed.
Számla 1 év garancia
20W Led / kül- és beltéri reflektor + mozgásérzékelő
Cseréld le régi energiazabáló reflektorod és spórolj több ezer Ft-ot!
Ez a LED-es fényvető alkalmas kül- és beltéri használatra egyaránt, mozgásérzékelőjének köszönhetően pontosan akkor fog bekapcsolni, amikor kell! Extrém időjárási körülmények között is kiválóan használható (Pl.: záporeső, hóvihar, jég, -45és +60°C között); por, víz és ütésálló.
Energiafogyasztása kevesebb mint egy éjjeli lámpának, 24 órás üzemeltetési költsége kb: 10 Ft! Érzékenység-állítási lehetőséggel, illetve fényérzékelővel és időkapcsolóval van ellátva, így tényleg csak akkor kapcsol be, amikor mozgást érzékel!
Tulajdonságok:
- 20W energiafogyasztás mellett, kb. 200W fényerő
- Mozgásérzékelővel ( érzékenység, fényérzékelő és időállítási lehetőség)
- Masszív, víz, időjárás, por és ütésálló házban, biztonsági üveges kivitel
- Élettartam: kb 50. 000 üzemóra
- 220V-ról működik
- Szerelőkerettel, 2 csavarral bárhová felszerelhető
- Kicsi, könnyű, nem melegszik, nagy fényerővel rendelkezik
- Led teljesítménye: 20W , 1600 Lm 5500k
- Vetítési távolság 30-40m
Eredeti ár: 19 900 Ft
Akciós ár:
5 990 Ft
Keresd Bonzobonzijevics további akcióit termékeink között!
Jelenlegi ára: 5 990 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 15:24
. 20W mozgásérzékelős LED reflektor / kül-beltéri - Jelenlegi ára: 5 990 Ft
Corfu rattan kerti pad Új - Jelenlegi ára: 36 900 Ft
Corfu 2 személyes rattan kerti pad
Cikkszám : 115042
Súly: 14 kg
Szélesség : 130 cm
Magasság : 80 cm
Mélység (Hosszúság) : 80 cm
Polyrattan fonat, erős, masszív szerkezet
Bézs szinű vízlepergető ülőpárna
Karfa
Ívelt háttámlaIdőjárás álló
Díszpárna nélkül !
Rendelhető barna, világosbarna, szürke, fehér színben
Termékeinket máshol is hirdetjük !
Személyes átvétel, vagy országos házhozszállítás 6 munkanao
Szállítási díj 3800 ft
A vételárról természetesen áfás számlát állítunk ki, melyet házhozszállításkor a csomag tartalmaz.
A termékhez garancia is tartozik, folyamatos alkatrész utánpótlás raktárról.
A megrendelt terméket kérjük 5 napon belül átvenni, vagy kifizetni
Üdvözlettel Angol Diszkont csapata
Jelenlegi ára: 36 900 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 14:21
. Corfu rattan kerti pad Új - Jelenlegi ára: 36 900 Ft
Kisfiú galléros póló ingyen postával - Jelenlegi ára: 400 Ft
Fiú galléros póló, szarvasos mintával.
Éredemes megnézni a többi ruhát is,
0-3 éves korig töltök fel minden félét!
Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 13:27
. Kisfiú galléros póló ingyen postával - Jelenlegi ára: 400 Ft
Éredemes megnézni a többi ruhát is,
0-3 éves korig töltök fel minden félét!
Jelenlegi ára: 400 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 13:27
. Kisfiú galléros póló ingyen postával - Jelenlegi ára: 400 Ft
68-as rövidujjú body - Jelenlegi ára: 300 Ft
Szemelyes atvetel XVII. ker, Erdőkertes
68-as rövid ujjú body.
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 12:28
. 68-as rövidujjú body - Jelenlegi ára: 300 Ft
68-as rövid ujjú body.
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 12:28
. 68-as rövidujjú body - Jelenlegi ára: 300 Ft
2015. január 27., kedd
Flexkorong flex korong tisztítókorong 180 - Jelenlegi ára: 250 Ft
Graniflex tisztítókorong eladó.
Mérete: 150
Az ár 1db-ra vonatkozik.
Jelenlegi ára: 250 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 11:26
. Flexkorong flex korong tisztítókorong 180 - Jelenlegi ára: 250 Ft
Mérete: 150
Az ár 1db-ra vonatkozik.
Jelenlegi ára: 250 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 11:26
. Flexkorong flex korong tisztítókorong 180 - Jelenlegi ára: 250 Ft
RAPCSÁNYI LÁSZLÓ - BESZÉLGETÉSEK A BIBLIÁRÓL - Jelenlegi ára: 600 Ft
Jó állapotú, nem hiányos, 311 oldal. Az RTV Minerva kiadó kiadványa.
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 10:16
. RAPCSÁNYI LÁSZLÓ - BESZÉLGETÉSEK A BIBLIÁRÓL - Jelenlegi ára: 600 Ft
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 10:16
. RAPCSÁNYI LÁSZLÓ - BESZÉLGETÉSEK A BIBLIÁRÓL - Jelenlegi ára: 600 Ft
LEGO 7033 SECURITY PÉNZSZÁLLÍTÓ - Jelenlegi ára: 4 999 Ft
LEGO CITY SECURITY ELADÓ!
HIÁNYTALAN!
MINDEN ELEME MEGVAN!
ÖSSZESZERELÉSI ÚTMUTATÓVAL!
DOBOZA NÉLKÜL!
A KÉPEKEN LÁTHATÓ KIEGÉSZÍTŐKKEL ÉS ÁLLAPOTBAN!
TERMÉKEIM KÖZÖTT TÖBB LEGO-T IS TALÁLSZ!
SZEMÉLYESEN KECSKEMÉTEN VEHETŐ ÁT!
Jelenlegi ára: 4 999 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 09:09
. LEGO 7033 SECURITY PÉNZSZÁLLÍTÓ - Jelenlegi ára: 4 999 Ft
Gumiabroncs javító készlet kerékpárhoz, ezüst, ... - Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Gumiabroncs javító készlet kerékpárhoz, ezüst, Lezyne 42-73-0040. 9
Termék azonosító: 179126
A LEZYNE Lever Kit egy minden az egyben készlet. Egy pár gumileszedő van egy alumínium házba zárva, amit a javító készlet tartalmaz. Szintetikus és öntapadó foltok, amelyek a tömlővel együtt nyúlnak. Az útmutató hátoldala szintén öntapadó és vészhelyzetben le lehet vele takarni egy repedést a gumin. A kompozit mátrix gumileszedők rendkívül masszívak és a praktikus kivitelüknek köszönhetően gyorsan levehető velük az abroncs a felniről. Egy nemesacél érdesítő szintén a készlet tartalma.
Jellemzők
2 abroncs kiemelő ? 6 öntapadó folt ? Érdesítő.
Műszaki adatok
Tartalom: 1 db
Szín: SzürkeMennyiség: 1 db(Egységár: 3 990 Ft/db)
Státusz
Rendelhető
Szállítási idő
5-7 munkanap
Vidéki PPP-ra a szállítás +1 munkanap!
Szállítási díjak
Futárszolgálat: 990 Ft
Pick Pack Pont: 590 Ft
20 000 Ft felett Ingyenes!
Fizetési módok
Készpénzben (utánvéttel)Előre utalással
Jelenlegi ára: 3 990 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Gumiabroncs javító készlet kerékpárhoz, ezüst, ... - Jelenlegi ára: 3 990 Ft
39es barna papucs.bth. 25 cm - Jelenlegi ára: 1 Ft
ÜDVÖZÖLLEK!
Mért cm-eket a képeken találod!
RENGETEG MÁRKÁS HOLMIT TÖLTÖK FEL A NAPOKBAN.
NÉZZ SZÉT NÁLAM!!!
Több kategóriában kínálom megvételre a háztartásomban fölöslegessé vált használati tárgyakat.
/A ruhákat eddig dobozokban tároltam, ezért vasalva nincsenek. /
A kínálat folyamatosan bővül, ezért érdemes többször visszatérni hozzám!
Kérlek figyelmesen olvasd végig e tájékoztatót, mert hasznos információkat tartalmaz!
A megnyert, megvásárolt dolgokhoz többféleképpen juthatsz hozzá:
Levélként: /2 kg súlyhatárig/
- simán (csak kisméretű, levélszekrénybe kézbesíthető)
- elsőbbségivel,
- ajánlottan,
- VATERA futárral. )
Csomagként: /2 kg és adott méret fölött/
Utánvéttel nem postázok!
Minden esetben az aktuális postai díjszabás szerint számolom a postaköltséget! Igyekszem mindig a legkedvezőbb megoldást ajánlani!
A termék mért súlyához még hozzáadódik a csomagolás súlya is.
Én a takarékosság jegyében előnyben részesítem a csomagolásnál a háztartásomban fellelhető szórólapokat. Nem a legesztétikusabb, de spórolhatunk vele.
Akinek problémája van az ezzel az kérem jelezze!
Csomagolási és egyéb plusz vagy rejtett költséget nem számolok fel!
De ha postai dobozos, ill. "buborékos" tasakos feladással vagy egyéb speciális csomagolási technikával kéred, azért fizetni kell! Sajnos azt nem tudom előállítani, és a posta sem adja ingyen!
Postázni mindenféleképpen csak előre utalás után postázok!
A postázáshoz szükségem van a pontos névre és címre, ahová a terméket küldhetem!
Utalásnál a megjegyzés rovatba kérném a felhasználónév feltűntetését, mert ez alapján tudom beazonosítani a beérkező pénzt!
A pénz beérkezését követően igyekszem postára adni a küldeményt!
Ha a termékkel kapcsolatban bármi kérdésed van, nyugodtan tedd fel, szívesen válaszolok!
Erre lehetőséged van, s a problémák elkerülése miatt célszerű még licitálás előtt kérdezni!
Jó vásárlást!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 06:34
. 39es barna papucs.bth. 25 cm - Jelenlegi ára: 1 Ft
Rapoo H8030 Red (143958) - Jelenlegi ára: 10 084 Ft
Headset, 2. 0, USB, 20Hz-20kHz, Mikrofon, Wireless, Hatótáv: 10m, Red, 46dB
Jelenlegi ára: 10 084 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Rapoo H8030 Red (143958) - Jelenlegi ára: 10 084 Ft
Jelenlegi ára: 10 084 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Rapoo H8030 Red (143958) - Jelenlegi ára: 10 084 Ft
Fehér GOD HAND (PS2) póló eladó (L-es) ÚJ! - Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Eladó a képeken is látható egyedi készítésű GOD HAND (PlayStation 2-es játék) póló.
A matrica bírja a mosásokat, max kifakul a színe egy idő után. A póló anyaga vékonyabb fajta, 100% pamut. Új, L-es méret!
Posta 235 Ft
Jelenlegi ára: 1 200 Ft
Az aukció vége: 2015-02-17 00:59
. Fehér GOD HAND (PS2) póló eladó (L-es) ÚJ! - Jelenlegi ára: 1 200 Ft

Perla lábas, kerámiával erősített bevonattal - ... - Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Miért válaszd a kerámiával erősített bevonattal rendelkező Perla lábast?
A PFOA (perfluoroktánsav) mentes 1, 8 mm vastag alumínium lábas környezetbarát bevonatával biztosítja az egészségtudatos életmódot, és időtállóbb egy hagyományos lábassal szemben. A magasfokú ellenálló-képességgel rendelkező lábas könnyen tisztítható, gyöngyházfényű tapadásmentes felülettel rendelkezik. Ellenáll a karcolásoknak és a sűrű igénybevételnek, magas hőmérsékleten is.
A kerámiával erősített bevonatnak köszönhetően ízletes és egészséges ételeket készíthetsz, mivel a bevonat nemcsak kiemelkedően tartós, de a benne készült ételekben több nedvesség marad, így az ásványi anyagok és a vitaminok főzés közben nem fognak távozni a készülő ételekből. Ha egészségesen szeretnél étkezni, ugyanakkor pedig élveznéd a finom ízeket, akkor ajánljuk a Perla serpenyőt.
Sütés közben kevesebb zsiradék hozzáadásával is garantálja a tökéletes végeredményt, sőt csökkenti a CO2 kibocsátást, így igazán gazdaságos és környezetbarát alternatívát nyújt a számodra.
Használati utasítás:
Első alkalommal mosd el az edényt, majd egy kis étkezési olajba, zsiradékba mártott vattával, vagy puha kendővel töröld át a belső felületét, ez után újra mosd el az edényt!
Ne melegítsd az üres edényt!
Ne használj hozzá éles eszközt, ami felsértheti a felületet. Kizárólag fa, vagy tapadásmentes eszközt használj!
Ne vágj semmit közvetlenül az edényben!
Tisztítása során kívül és belül is kizárólag puha szivacsot, vagy rongyot használj! Kerüld az erős súrolószereket, és -eszközöket!
Amennyiben leégette az ételt, áztasd be langyos vízbe, majd néhány óra után tisztítsd meg!
Méret: 22 cm
Vastagság: 1, 8 mm
Fogantyú: Puha, gumírozott fogantyú, mind a két oldalon.
Tisztítás: kizárólag puha szivaccsal vagy ronggyal.
Használható: elektromos-, gáz- és kerámia tűzhelyeken.
Indukciós tűzhelyen NEM használható!
Jelenlegi ára: 2 990 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Perla lábas, kerámiával erősített bevonattal - ... - Jelenlegi ára: 2 990 Ft

Yomax körömcipő - Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Yomax körömcipő
felsőrész egy része hímzett
és apró fémberakással mintázott
Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 22:36
. Yomax körömcipő - Jelenlegi ára: 1 490 Ft
felsőrész egy része hímzett
és apró fémberakással mintázott
Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 22:36
. Yomax körömcipő - Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Repülő tőr DVD - Jelenlegi ára: 490 Ft
Eredeti, nem másolt DVD
Hibátlan.
Minden információt megtalál a lemezborító hátoldali képein, nagyított formátumban.
Szállítás a banki utalás érkeztét követően postán, ajánlott küldeményben.
A postaköltség a " Szállítási és garanciális feltételek " menüben. A költség a vevőt
terheli.
Személyes átvételre lehetőség van, a helyszínre vonatkozó bővebb információt a “ Szállítási és garanciális feltételek “ menüben talál.
Jelenlegi ára: 490 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 21:30
. Repülő tőr DVD - Jelenlegi ára: 490 Ft

Meggypiros mintás függöny 220cm magas - Jelenlegi ára: 2 300 Ft
Meggypiros-fehér mintás voile függöny.
Magassága 220cm az alja ólomzsinóros. Összetétel: 100% poliészter
Méterre árulom. 1m=1db
Nincs megvarrva. Kérhető készre varrottan is.
Posta költség: postai díj szerint, súlya alapján
Köszönöm, hogy megnézted aukciómat.
Nézd meg a többi termékemet is.
(Függönyök itt) (Sötétítők itt) (Behúzók itt) (Karnisok itt)
Jelenlegi ára: 2 300 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 20:30
. Meggypiros mintás függöny 220cm magas - Jelenlegi ára: 2 300 Ft

Husqvarna 36 főtengely - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Eladó a képen látható Husqvarna 36 főtengely.
Husqvarna 36-hoz több alkatrészem is van. Ha kell valami, írj és felteszem külön aukcióra. Kipufogó , tank , karburátor , henger , stb...
Postázom is.
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 19:45
. Husqvarna 36 főtengely - Jelenlegi ára: 5 000 Ft

Laptop tarto - Jelenlegi ára: 1 Ft
Elado a kepen lathato laptop tarto. Alig hasznalt, megkimelt allapotban. Szivacsos kialakitasanak koszonhetoen kenyelmes tamaszt nyujt a laptopnak. Konnyu, utazashoz is kivalo.
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 18:12
. Laptop tarto - Jelenlegi ára: 1 Ft
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 18:12
. Laptop tarto - Jelenlegi ára: 1 Ft
Rebel márkájú kisfiú ing - Jelenlegi ára: 2 560 Ft
Rebel márkájú, kockás, gombos, elől zsebbel ellátott kisfiú ing
Cikkszám: 1247005443
Anyaga: 100% pamut,
Márka: REBEL.
Szélesség: 31 cm
Hosszúság: 39 cm
Ujj nyaktól: 39 cm
Terméken rögzített méret: 98Mindegyik ruhából 1 db van, így ha megtetszett, ne habozz a megrendeléssel: )
A következő fizetési módok közül választhatsz:
1. Utánvét
2. Előre utalás
Utánvétel esetén rendelésed leadása után csomagodat postázzuk, majd e-mailben tájékoztatunk a várható érkezés napjáról és az utánvéttel fizetendő teljes összegről.
Átutalás fizetés esetén, amennyiben a vásárlás összege adott nap 14 óráig megérkezik bankszámlánkra, még aznap feladjuk a csomagot részedre. Így akár 1-2 munkanap múlva már át is veheted a csomagod.
Szállítási információ
Személyes átvételre nincs lehetőség.
A csomagokat a Magyar Posta MPL futárszolgálata szállítja ki, a megrendelést követő 1-3 munkanapon belül 8. 00-16. 00 között, ezért akár munkahelyi címed is megadhatod szállítási címként. Amikor a csomagodat elkészítettük és postára adtuk, e-mailt küldünk a csomag várható érkezésének napjáról.
INGYENES SZÁLLÍTÁS
Amennyiben termékeink közül többet is vásárolsz egy időben és meghaladja a 15. 000 Ft-ot megrendelésedet, úgy a szállítás INGYENES.
500 g-ig a szállítás: 780 Ft
501-1000 g -ig: 980 Ft, 1000 g felett: 1080 Ft
Az utánvét többlet költsége: +300 Ft
A fenti árak kizárólag Magyarország területén belüli szállítás esetén érvényesek. Külföldi szállítási díjakkal kapcsolatban kérjük írj nekünk!
megjegyzés: Hétvégén és ünnepnapokon a házhozszállítás szünetel.
Mi a teendő ha nem fel meg a termék nem felel meg amit rendeltél?
A vásárolt termékeket 14 munkanapon belül vissza küldheted címünkre a számlával együtt (kérjük előre jelezd emailben a visszaküldés szándékát és okát) és a vételárat szállítási költséggel 1 héten belül visszautaljuk a megadott bankszámlaszámra.
A terméket csak és kizárólag eredeti állapotában vesszük vissza! Higéniai okok miatt kivételt képeznek a bugyit is tartalmazó termékek!
Számla
Vásárlása során minden esetben Áfás számlát adunk, a megrendeléskor megadott számlázási címre.
Ha bármilyen kérdésed van, írj nekünk, segítünk!
Jelenlegi ára: 2 560 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 16:52
. Rebel márkájú kisfiú ing - Jelenlegi ára: 2 560 Ft
Postatiszta gyűjtöi komplett sorok 80 - Jelenlegi ára: 260 Ft
Külföldi postatiszta gyűjtöi komplett sorok.
Sok érdekes tétel
Aki gyűjti az licit.....
Kat ár euróban a képen
Mutívum gyűjtők figyelem.
Jelenlegi ára: 260 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 15:45
. Postatiszta gyűjtöi komplett sorok 80 - Jelenlegi ára: 260 Ft

Eredeti Magenta felső, tunika. - Jelenlegi ára: 6 900 Ft
Gyönyörű, eredeti Magenta felső.
Teljesen új!
Jelenlegi ára: 6 900 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 14:44
. Eredeti Magenta felső, tunika. - Jelenlegi ára: 6 900 Ft
Teljesen új!
Jelenlegi ára: 6 900 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 14:44
. Eredeti Magenta felső, tunika. - Jelenlegi ára: 6 900 Ft
FÚKASZA MOTOR - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
TIPUS GARDEN LINE
ÁTFORDUL. ERÓSEN HIÁNYOS AMI A KÉPEKEN IS LÁTSZIK.
PÉSTA 1690 FT
HÍRDETEM MÁSHOL IS KÉREM LEÚTÉS ELÓTT KÉRDEZZEN.
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 13:18
. FÚKASZA MOTOR - Jelenlegi ára: 3 000 Ft

2015. január 26., hétfő
HIBÁS! 1 terrás Western digital Green winchester - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Eladó 1 tera byte-os Western Digital Green winchester.
HIBÁS!
Olvasni írni tud, csak rendkívül lassan. Elektronika cserével valószinüleg javítható : )
Alkatrésznek!
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-02 11:48
. HIBÁS! 1 terrás Western digital Green winchester - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

75 db terhességi / ovulációs teszt (EGENS) - Jelenlegi ára: 3 750 Ft
1 csomagban 75 db teszt van, 50 Ft/db!
Te döntöd el hány db terhességi és hány db ovulációs tesztet szeretél a 75 db-ból. Természetesen csak az egyfajtából is kérhető az összes.
A rendelésnél a megjegyzés rovatban elegendő jelezni a kért megosztást.
A Nantong Egens Biotech. Co. Ltd. hivatalos mo-i forgalmazója vagyok! Minden értékesítésről nyugtát vagy igény szerint számlát adok!
A lehető legérzékékenyebb terhességi teszt, már az esedékes menstruáció előtt is kimutatható a terhesség, a fogantatást követő kb a 10 naptól .
Az ovuláció kimutatására a jelenleg ismert egyik legmegbízhatóbb módszer a peteérés-jelző tesztcsík, mely a vizeletben lévő LH hormon mennyiségét jelzi. Az LH ovulációs tesztek alkalmasak az LH-csúcs kimutatására, mely után 24-36 órával később bekövetkezika tüszőrepedés.
Érzékenység terhességi teszt: 10 mIU/ml (érzékeny)
Érzékenység ovulációs teszt: 25 mIU/ml (normál)
Szélesség: 2, 5 mm
Felhasználható terhességi teszt: 2016. január
Felhasználható az ovulációs teszt: 2016. január
A teszteket azonnal tudom postázni, készleten vannak, egyesével csomagolva. A csomagolás megegyezik a képen láthatóval.
Postakész borítékban diszkréten postázom. Ha 11. 00-ig megérkezik az utalás aznap postázom, ha utána akkor másnap tudom feladni.
A postaköltség darabszámtól független. Ezek a legolcsóbb árak, amelyekkel a posta dolgozik!
Részletes magyar nyelvű használati útmutatót küldök a tesztekhez.
Ha számlát szeretnél a vásárlásról kérlek jelezd emailben.
Vásárlás után egy automatikus levélben megküldöm az utaláshoz szükséges adatokat. Rószaszín csekket is elfogadok, de csak a címemre.
Utánvétel nem küldöm.
Ha bármi kérdésed van írj!
Jelenlegi ára: 3 750 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 10:59
. 75 db terhességi / ovulációs teszt (EGENS) - Jelenlegi ára: 3 750 Ft

Eladó, vagy elcserélhető Siemens M35i ! - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Eladó, vagy elcserélhető egy darab Siemens M35 retro mobiltelefon készülék!!
Előlap: szürke
Állapota. Képeken látszik.
Kártya: T-mobil
Akku: van, de nem tudommeddig bírja, mert Én a saját teszt akkummal teszteltem.
Töltő: nincsen
Tartozék: nincsen
Pár hetet külföldön töltök, ha nem veszem fel a telefont, vagy nem válaszolok az email-re, ez azért van.
Mihelyst tudok válaszolok!
Garancia nincs rá! A termékért 3 napon belül jelentkezzen a vevő, 7 napon belül rendezze az anyagiakat.
Csere érdekel :
-MOBILTELEFONOK (régi, új, használt , rossz, retro, stb)-gyűjtöm és javítom őket.
-KONZOLOK és tartozékai, videojátékok.
-LAPTOPOK (régiek is)
Posta: Csomag 1230 Ft
Levélként ajánlottan: 600 Ft/ 1-2db Mobil.
UV Nincs!
Kp vagy utalás.
Csere esetén:
Megkapom a termékedet, utána postázom az enyémet.
Folyamatosan frissülő termékleírás!
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 09:58
. Eladó, vagy elcserélhető Siemens M35i ! - Jelenlegi ára: 2 000 Ft

ÚJ Power Rangers ovis hátizsák - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
ÚJ Power Rangers piros-fekete ovis méretű 2 rekeszes hátizsák.
Közepesen vastagon párnázott, méretre állítható vállpántos.
magassága: 31 cm
szélessége: 26 cm
mélysége: 10 cm
Átvehető Budapesten a 22. kerületben.
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 08:51
. ÚJ Power Rangers ovis hátizsák - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
RENAULT MEGANE HÁTSÓ LÁMPA JOBB - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
POSTÁZÁS MEGOLDHATÓ ELŐRE UTALÁS UTÁN.
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL VÁC-BALASSAGYARMAT UTVONALON LEHETSÉGES.
NAGYOBB TÉTEL ESETÉN BUDAPESTEN IS.
BÁRMI EGYÉBB KELL RENAULT MEGAN-HOZ KÉRDEZZ, ÉS HA VAN FELTESZEM IDE
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 07:51
. RENAULT MEGANE HÁTSÓ LÁMPA JOBB - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Infra gázsugárzó - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Nem állíthatók a fokozatok.
Használt, de hibátlanul működik.
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 06:49
. Infra gázsugárzó - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Használt, de hibátlanul működik.
Jelenlegi ára: 5 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 06:49
. Infra gázsugárzó - Jelenlegi ára: 5 000 Ft
DORO +WARLOCK -FORCE MAJEURE - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
NÉMET NYOMÁSÚ BAKELIT NAGYLEMEZ..... ....
NAGYON JÓ ÁLLAPOTBAN VAN, SZINTE ÚJ,..
SZEMÉLYES ÁTVÉTEL A XVII KERÜLETBEN...
POSTÁRÓL ÉRDEKLŐDJ, MIELŐTT MEGVENNÉD....
AJÁNLOTT LEVÉL SÚLY ALAPJÁN!!!
KÖSZÖNÖM A VÁSÁRLÁSOD..... .
Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 05:07
. DORO +WARLOCK -FORCE MAJEURE - Jelenlegi ára: 2 999 Ft

Donau - von der Quelle bis zur Mündung - Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Eladó Gerhát, Miroslav - Micek, Stefan - Pavelek, Juraj Donau - von der Quelle bis zur Mündung című antikvár (használt) könyve
Terjedelem: 208
Kötéstípus: vászon
Kiadó: Globus Verlag
Kiadás éve: 1991
További közel 50. 000 antikvár kötetet talál eladó termékeink között! Díjmentes személyes átvétel Budapesten, Kaposváron, Dombóváron lehetséges!
Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Az aukció vége: 2015-02-02 03:52
. Donau - von der Quelle bis zur Mündung - Jelenlegi ára: 2 800 Ft

XBOX 360 EREDETI ÖSSZEKÖTŐ KÁBEL . - Jelenlegi ára: 1 900 Ft
A képeken látható kinézetben 195 cm-es hosszúságban . Eredeti MICROSOFT gyártmány.
Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 00:03
. XBOX 360 EREDETI ÖSSZEKÖTŐ KÁBEL . - Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Az aukció vége: 2015-02-16 00:03
. XBOX 360 EREDETI ÖSSZEKÖTŐ KÁBEL . - Jelenlegi ára: 1 900 Ft
F&F 56 - 62-es tündéri kislányos rugdalózó - Jelenlegi ára: 750 Ft
F&F tündéri 62-es rugdalózó. Keveset használt nagyon szép állapotú.
Ha lenne bármi kérdésed kérlek írj szívesen válaszolok rá, és ha időd engedi nézd meg a többi aukciómat is.
Jelenlegi ára: 750 Ft
Az aukció vége: 2015-02-15 23:14
. F&F 56 - 62-es tündéri kislányos rugdalózó - Jelenlegi ára: 750 Ft
CECIL fekete ballon halásznadrág 32-es, - Jelenlegi ára: 800 Ft
KIÁRUSÍTÁS!!!!! !!!!! !!!!! !!!!! !!
Egy időre szüneteltetem a Vatera Boltom így az összes termékemet kiárusítom!!!!!
Ne maradj le, szuper cuccok, szuper márkák... SZUPER ÁRON!!!!!
Cecil márkájú ballonos anyagú halásznadrág, 4/5-ös nadrág vagy túranadrág 32-es XL-es méret erősebb nőknek.
Oldalt és hátul zsebekkel, alul a szárán szűkíthető. Derékban gumipánttal szorosabbra vehető.
KH: 90cm, BH: 63cm. Derék(max): 40cm.
.
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2015-02-15 22:06
. CECIL fekete ballon halásznadrág 32-es, - Jelenlegi ára: 800 Ft
lego 3739 castle - Jelenlegi ára: 18 890 Ft
lego 3739 Blacksmith Shop
A képeken látható szép állapotban.
Hiánytalan lego készlet.
Leírás és doboz sajnos nincs hozzá.
Jelenlegi ára: 18 890 Ft
Az aukció vége: 2015-02-15 20:55
. lego 3739 castle - Jelenlegi ára: 18 890 Ft
A képeken látható szép állapotban.
Hiánytalan lego készlet.
Leírás és doboz sajnos nincs hozzá.
Jelenlegi ára: 18 890 Ft
Az aukció vége: 2015-02-15 20:55
. lego 3739 castle - Jelenlegi ára: 18 890 Ft
retro design fotel párban 2 db - Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Eladó a képen látható 2 db retro fotel a képen látható állapotban . . Igény esetén hamarabb lezárok árverést, illetve ha még lehet állítok be villámárat . Esetleg budapesti 3. kerületi átvétel előre megbeszélve megoldható.
Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-02 20:12
. retro design fotel párban 2 db - Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-02 20:12
. retro design fotel párban 2 db - Jelenlegi ára: 25 000 Ft
Antikvitás és design - Jelenlegi ára: 900 Ft
ajándékozási bejegyzéssel az elején
három nyelvű magyar-angol-német
167 oldal
546 g.
Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2015-02-15 19:10
. Antikvitás és design - Jelenlegi ára: 900 Ft
három nyelvű magyar-angol-német
167 oldal
546 g.
Jelenlegi ára: 900 Ft
Az aukció vége: 2015-02-15 19:10
. Antikvitás és design - Jelenlegi ára: 900 Ft
Sony xperia s lt26i - Jelenlegi ára: 30 000 Ft
Eladó a képeken látható Sony Xperia S lt26i mobiltelefon. Adom hozzá az usb-s töltőt, dobozát és a TV-s kábelt. A készülék kiválóan működik. Utánvéttel nem postázok.
Jelenlegi ára: 30 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-01 18:19
. Sony xperia s lt26i - Jelenlegi ára: 30 000 Ft
Jelenlegi ára: 30 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-01 18:19
. Sony xperia s lt26i - Jelenlegi ára: 30 000 Ft
! Eredeti JACK WILLS brit férfi ing S Szép ! - Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Üdvözöllek !
Ha kedveled az egyedi és eredeti használt ruhákat,
de csakis minőségi, makulátlan állapotú darabokat viselnél,
és mindemellett még a pénztárcád is szeretnéd kímélni,
akkor most egy kis oázisra találtál nálam !
Garantált eredetiség, garantált minőség, vevőbarát árak,
mindez pontos termékleírás-,
szép fotók és gyors postázás kíséretében, egyszóval:
aranykacat
A termékről:
Eredeti
JACK WILLS
tisztapamut férfi ing
nagyon szép állapotban
kedvező áron eladó !
A termékcímkén feltüntetett konfekció :
S
A termékről sajátkezűleg levett, tűpontos méretek:
Teljes hossz (válltól mérve) : 71cm
Mellbőség (két hajlat közti távolságx2) : 98cm
Külső ujjhossz (nyakvonaltól mérve) : 79cm
Vállszélesség : 42-43cm
Személyes átvétel bármely hétköznap,
Budapesten, a belváros 15 (!!! ) csomópontján lehetséges.
(Oktogon, Deák, Nyugati, Örs, Hősök, Blaha, Keleti, Köki,
Astoria, Stadionok, Lánchíd, Népliget, Király, Bazilika, Lurdy)
Mindenkit megkérek rá, hogy felelősséggel licitáljon,
a termék méreteit ellenőrízve,
és rendelést követően hasonló korrekt hozzáállással viseltessen felém,
mint amilyennel én megtisztelem majd.
Nagyon köszönöm !
Érdemes megtekinteni a többi termékemet is,
további változatos, minőségi darabok
szép számmal találhatóak a palettámon !
Mindenkinek szép napot kívánok !
Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Az aukció vége: 2015-02-15 17:17
. ! Eredeti JACK WILLS brit férfi ing S Szép ! - Jelenlegi ára: 2 900 Ft
Mobiltelefon tartó puha vicces figura LEGOLCSÓBB! - Jelenlegi ára: 1 Ft
MOBILTELEFON TARTÓ PUHA VICCES FIGURA
SZÁLLÍTÁS 5-6 HÉT IS LEHETez a legrosszabb forgatókönyv természetesen előbb is megérkezik!
KÜLFÖLDI POSTA 1500 FT/DB. /aukció
TERMÉKÖSSZEVONÁSRA NINCS LEHETŐSÉG, MERT KÜLFÖLDRŐL JÖN!
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-01-27 16:23
. Mobiltelefon tartó puha vicces figura LEGOLCSÓBB! - Jelenlegi ára: 1 Ft

2015. január 25., vasárnap
2013/8 repülős autós bélelt NEXT kertésznadrág, 86 - Jelenlegi ára: 1 700 Ft
2013/8-as koll. hímzett autós, repülős , buszos , szürke pamuttal bélelt NEXT kantáros kord nadrág .
Az első katalóguskép .
Mérete : 12-18 hó , 86
Teljes hossza : 66 cm
Váll-ülep : 44 cm
Belső szárhossza : 24 cm
Szélessége : 28 cm
Banki adatok: OTP-s számla
Jelenlegi ára: 1 700 Ft
Az aukció vége: 2015-02-15 15:16
. 2013/8 repülős autós bélelt NEXT kertésznadrág, 86 - Jelenlegi ára: 1 700 Ft

Dörzsár Kúpos dörzsár - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Kúpos dörzsár
Adatok a képen.
HSS
VAN MÁS MÉRETBEN IS, KÉRÉSRE FELRAKOM !!!
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-15 14:19
. Dörzsár Kúpos dörzsár - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Adatok a képen.
HSS
VAN MÁS MÉRETBEN IS, KÉRÉSRE FELRAKOM !!!
Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-15 14:19
. Dörzsár Kúpos dörzsár - Jelenlegi ára: 3 000 Ft
Frozen hosszú ujjú tunika - Jelenlegi ára: 2 100 Ft
Eladónagyon szép frozen rövid ujjú tunika.
95 (2éves) 100 (3éves) 110 (4éves) 120 (5éves) 130 (6éves) 140 (7-8éves)
150(9-10éves)
Mivel a termék külföldről érkezik, ezért 15-60 nap a szállítás, de általában 1 hónapon belül megérkezik.
Jelenlegi ára: 2 100 Ft
Az aukció vége: 2015-02-15 13:18
. Frozen hosszú ujjú tunika - Jelenlegi ára: 2 100 Ft

Motorvédelem 0,16-0,25A 0,0035kA MOELLER 072731 - Jelenlegi ára: 9 150 Ft
Gyártói típuskód
PKZM0-0, 25
Gyártó
EATON
Gyártói cikkszám
072731
Csatlakozási mód
csavaros
Névleges üzemi teljesítmény AC-3, 400 V
0, 06 kW
Beépített kisfeszültségű kioldó
nem
Túlterhelési kioldó
0, 16... 0, 25 A
Pólusszám
3
Névleges zárlati megszakítóképesség Icu
0, 0035 kA
Hővédelem
igen
Névleges áram Iu
0, 25 A
Beépített segédkapcsoló
nem
Szaküzletünk kínálatából, originál, bontatlan termék, ÁFÁ-s számlával.
Jelenlegi ára: 9 150 Ft
Az aukció vége: 2015-02-15 12:18
. Motorvédelem 0,16-0,25A 0,0035kA MOELLER 072731 - Jelenlegi ára: 9 150 Ft
Kutyusos női táska - Jelenlegi ára: 4 490 Ft
Fekete-fehér kutyus női táska Magyarországon csak az Indabag
táska webáruházban kapható! Szeretnél egy olyan aranyos
táskát amilyen biztos hogy senki másnak nincs a környékeden?
Most nálad a lehetőség
hogy szert tegyél rá!
Szintetikus bőrből, fekete-fehér színben, aranyozott szíjkapcsolókkal készítették. Anyaga ellenálló és rugalmas. Kiváló kiegészítő -sétáláshoz, -mozizáshoz, -fagyizáshoz, -szórakozóhelyre vagy pusztán az egyedi divat kedvéért.
Nézd meg baglyos táskáinkat is:
Jelenlegi ára: 4 490 Ft
Az aukció vége: 2015-01-30 11:15
. Kutyusos női táska - Jelenlegi ára: 4 490 Ft

Grand Prix Racer vagány kertész naci M:80-86 - Jelenlegi ára: 1 950 Ft
Szuper vagány autóversenyzős kertész naci, rávarrt matricákkal, vagány zsebekkel.
Utcai viseletre megfelelő
Beírt méret: 12-18 hó.
A váll-ülep távolsága: 46 cm.
Felmerülő kérdésekre szívesen válaszolok.
Utalással kapcsolatban rugalmas vagyok, de kérlek előre egyeztessünk.
Kínálatom a Vaterán és Teszveszen nem mindig ugyanaz.
Vásárlás után automatikus értesítőt kapsz az utaláshoz szükséges adatokkal.
Jelenlegi ára: 1 950 Ft
Az aukció vége: 2015-02-15 10:14
. Grand Prix Racer vagány kertész naci M:80-86 - Jelenlegi ára: 1 950 Ft

Fujitsu-Siemens Li2727 alsó burkolat alsó része - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Fujitsu-Siemens Li2727 alsó burkolat alsó része
Ha valakit komolyan érdekel, le is fotózom.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-15 09:15
. Fujitsu-Siemens Li2727 alsó burkolat alsó része - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Ha valakit komolyan érdekel, le is fotózom.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-15 09:15
. Fujitsu-Siemens Li2727 alsó burkolat alsó része - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Magyar régi Komplett ívek egységárban eladó 3 - Jelenlegi ára: 500 Ft
Magyar régi komplett ívek eladók.
Aki gyűjti az licit.
Kat ár a képen.....
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2015-02-04 07:58
. Magyar régi Komplett ívek egységárban eladó 3 - Jelenlegi ára: 500 Ft
Aki gyűjti az licit.
Kat ár a képen.....
Jelenlegi ára: 500 Ft
Az aukció vége: 2015-02-04 07:58
. Magyar régi Komplett ívek egységárban eladó 3 - Jelenlegi ára: 500 Ft
HTC BB G600 hordozható vésztöltő / utitöltő - b... - Jelenlegi ára: 16 299 Ft
HTC BB G600 hordozható vésztöltő / utitöltő - belső 6000 mAh Li-Ion akkuval - FEKETE - GYÁRI
Köszönjük, hogy megtekintette termékünket a vatera piacterén!
Cégünk szorosan együttműködve a vatera, teszevesz és grando piacterekkel a töretlen közös siker mentén igyekszik a továbbiakban is minőségi szolgáltatást kínálni minden Ügyfelünk számára.
Termék kínálatunkban több ezres számban szerepelnek folyamatosan növekvő raktárkészletünkről megvásáorlható termékeink mellett beszállítói készleteken elérhető darabok is, ezért minden kedves vásárlót kérünk az alábbiak figyelembe vételére:
- a készlet állapotáról minden esetben kérjük érdeklődjön egy rövid kérdésben mielőtt megrendeli a kiszemelt terméket, mindenkinek igyekszünk a lehető leggyorsabban válaszolni
- kérjük csak akkor licitáljon termékeinkre, ha valóban meg kavánja vásáolni azt
- a mobil piac jelenlegi intenzitása miatt gyakoriak az ár és készlet ingadozások, ezért amennyiben a termék kiírt árával kapcsolatban kérdése van, alkudni szeretne, az esetben is várjuk megkeresését és amennyiben arra mód van nyitottak vagyunk az ilyen irányú megeggyezésre is a sikeres vásárlás érdekében
A kézbesítésről:
- a termékeink kiszállítását alapvetően a GLS futárszolgálat végzi, ez mindenkinek előnyös és ajánljuk a lehetőségek közül minden kedves Ügyfelünk számára, mert a csomag sosem vész el, a szállítás ideje biztosan behatárolható és a minőségi szolgáltatások jegyében ehhez a kézbesítéshez többszörös tájékoztatási szolgáltatás jár, a küldemény feladását emailen, annak érkezésének várható idejét SMS üzenetben közli a futárszolgálat, biztosítva ezzel, hogy az átvétel gördülékenyen le tudjon zajlani.
- vállaljuk a küldemények postai ajánlott levélként történő kézbesítését is, de nem javasoljuk ezt a kézbesítést nagy értékű csomagok esetén.
- a szállítási díjak minden esetben megtalálhatóak a megfelelő menüpontban, a vásárlás során a szállítás költsége semmilyen esetben sem alku tárgya, a megfizetésre kerülő díj bruttó szolgáltatási díj, mely a kézbesítő cég felé továbbfizetésre kerül, a szállítási költségen felül soha semmilyen csomagolási és egyéb költség nem kerül felszámításra és természetesen több termék rendelése esetén is egy szállítási költséget számítunk fel.
Áru elcserélésre nincs lehetőség, minden termékünk számlával és garanciával kerül forgalomba igényes, biztonságos csomagolásban. Kérem rendeléskor pontosan adja meg a szállítási címet és a számlázási adatokat és minden esetben adjon meg mobiltelefonos elérhetőséget a gördülékeny ügyintézés érdekében! Kérjük az átutalás közlemény rovatában tüntesse fel az Ön vaterás felhasználó nevét vagy a megrendelés azonosítóját, hogy követhető legyen az ügyintézés!
A szállítási határidő raktárkészleten elérhető termék esetében: A megrendelés értékének bankszámlánkra történő megérkezésétől számított átlagosan 5 munkanap ( hétvége nem számít bele).
A szállítási határidő egyedi rendelésre érkező termék esetében: Az ilyen termékek esetében a várható szállítási határidő mindig egyedi egyeztetést igényel, ezért kérjük, hogy rendelés előtt mindig érdeklődjön a készlet állapotáról! Köszönjük. Cégünk folyamatosan forgalmaz mobiltelefon és tablet pc tartozékokat, ha bármilyen olyan termékre van igénye ami nem szerepel jelenlegi aukcióinkban, kérdezzen bennünket bizalommal, ha beszerezhető, akkor elérhetővé tesszük Önnek a piactéren.
Kompatibilitás: HTC HD 2HTC HD 2HTC DesireHTC HD MiniHTC LegendHTC Wildfire (Desire mini)HTC AriaHTC Desire ZHTC Desire HDHTC TrophyHTC 7 MozartHTC HD7HTC Desire SHTC Incredible SHTC Wildfire SHTC SensationHTC ChaChaHTC SalsaHTC EVO 3DHTC Sensation XEHTC RadarHTC TitanHTC RhymeHTC ExplorerHTC One XHTC One SHTC One VRed Bull MobileRed Bull Mobile HTC Wildfire SHTC Desire C (A320s)HTC Desire VHTC Desire XHTC 8X (Accord)HTC 8SPanasonic Eluga DL1EVOLVE FX420EVOLVE FX500 WarriorEVOLVE RG200 GladiatorEVOLVE RG300 GladiatorEVOLVE RG400 GladiatorHTC One (M7)HTC FirstHTC Desire 600 dual simMyAudio Phone Series5 PluszHTC Desire 200 (E102)HTC Butterfly SHTC 8XTHTC One mini (M4)HTC Desire 500HTC One ST (T528t)HTC Desire 601 (Zara)HTC Desire 300 (Zara mini)HTC One MaxHTC Desire 700 dual simHTC Desire 501HTC Desire 310HTC Desire 610HTC Desire 816HTC One 2014 (M8)HTC One (E8) AceHTC Desire 516 dual simHTC Desire 616HTC Desire 510HTC Desire 820HTC Desire 820 DUAL SIMHTC Desire 612HTC Desire EyeHTC One (M8 Eye)HTC Desire 816G dual simHTC Nexus 9
Jelenlegi ára: 16 299 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. HTC BB G600 hordozható vésztöltő / utitöltő - b... - Jelenlegi ára: 16 299 Ft

MikroTik RB260GSP SwitchOS 5xGig LAN, 1xSFP,Soh... - Jelenlegi ára: 21 107 Ft
LAN hálózati architektúra: GigabitEthernet - SmartSwitch (WEB Managed): Igen - 1000BaseT (RJ45) portok száma: 5 db - MiniGBIC (SFP) slotok száma: 1 db - Támogatott protokollok és szabványok: - - VLAN / 802. 1q pass-throug
Jelenlegi ára: 21 107 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. MikroTik RB260GSP SwitchOS 5xGig LAN, 1xSFP,Soh... - Jelenlegi ára: 21 107 Ft
Jelenlegi ára: 21 107 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. MikroTik RB260GSP SwitchOS 5xGig LAN, 1xSFP,Soh... - Jelenlegi ára: 21 107 Ft
Nagyméretű Lenin érem 70 mm átmérő - Jelenlegi ára: 1 Ft
A KÉPEN LÁTHATÓ ÁLLAPOTBAN
Kérem, tekintse meg további termékeimet is
A vatera automatikusan minden vevőmnek elküldi az adatokat ( kérem, ne törölje ki)ezért megkérem a nyertes licitálót, hogy a kapcsolat tartás, ne telefonon hanem e-mailen keresztül történjen, és minden esetben írja meg címét és felhasználó nevét a gyorsabb lebonyolítás érdekében.
MIVEL FOLYAMATOSAN INDÍTOK AUKCIÓKAT KÉRÉSRE ÖSSZEVÁRÁS LEHETSÉGES.
KÖSZÖNÖM
POSTA
A díjszabás megtalálható a vatera által küldött értesítőben
Ajánlott kisméretű postakész borítékban postázok
Ezenkívül, ha a vevő úgy szeretné elküldöm sima levélben is vagy sima elsőbbségivel de itt felelősséget nem tudok vállalni, és eltűnt levelekkel nem tudok foglalkozni, de a megérdemelt POZITÍV értékelést elvárom, mert a posta hibájáért ne én kapjak rossz értékelést.
ÉN AMIT LEHET ÉS KELL MEGTESZEK A VEVŐIMÉRT, DE NÉHA AZ E-MAILEK NEM ÉRNEK CÉLBA, EZÉRT NE HAMARKODJA EL AZ ESETLEGES ROSSZ MINŐSÍTÉST. ( Szükség esetén használja a vaterán "KÉRDEZZEN AZ ELADÓTÓL" lehetőséget)
SIKERES LICITÁLÁST KÍVÁNOK
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-02-12 19:28
. Nagyméretű Lenin érem 70 mm átmérő - Jelenlegi ára: 1 Ft

Nagyvárad Hadapród iskola (L) - Jelenlegi ára: 800 Ft
NINCS BEHATÁROZVA MIKORI!
HAGYATÉKBÓL SZÁRMAZNAK NÉZZE MEG EGYÉBB TERMÉKEIMET IS ÉRDEMES
A képen látható állapotban!!!! Kérdezzen az eladótól!!! Használt termék!
Kérem a vásárlás után 1-héttel rendezze a fizetést, ha nem akkor akkor a vásárlástól számított 10-d-ik napon vissza teszem a terméket és automatikusan újra indítom!
VALAKINEK HA PROBLÉMÁJA VAN: UTAZÁS, ÉS BETEGSÉG, TERMÉSZETESEN AZ MÁS!!!
CSOMAGOLÁSI DÍJ NINCS!!!! TÖBB TERMÉK VÁSÁRLÁSNÁL EGYEDI KEDVEZMÉNY !!
Mindenkori aktuális Magyar Posta Zrt díj szabását alkalmazom, ami megtalálható a : "www. posta. hu" lapon.
KÉREM HA VAN KÉRDÉSE ÍRJON NEKEM! MINDEN KEDVES VÁSÁRLÓ ÉRDEKÉT SZEMELŐT TARTVA KÖTÖK ÜZLETET!
NEM KÍVÁNOK SENKIT BECSAPNI, VAGY MEGTÉVESZTENI!!
A postai szállítás megoldható! Vásároljon több terméket és így magának is kedvezőbb az üzlet! Gyöngyösi termék!!! (M3-as mellett)
Jelenlegi ára: 800 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 23:12
. Nagyvárad Hadapród iskola (L) - Jelenlegi ára: 800 Ft
méteráru szövet párnának sötétítőnek - Jelenlegi ára: 600 Ft
kiárusítom a jelmezkölcsönzőm ből megmaradt kellékeket méterárut és rövid árukat. Akad köztük kész jelmez de olyan is amiből egy ügyeskezű anyuka , nagymama csodás jelmezt varázsolhat a gyerekeknek, Nézz körül nálam
Vannak a családom áltál már nem hordott ruhák is Nézz körül nálam
140*130
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 22:20
. méteráru szövet párnának sötétítőnek - Jelenlegi ára: 600 Ft
Vannak a családom áltál már nem hordott ruhák is Nézz körül nálam
140*130
Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 22:20
. méteráru szövet párnának sötétítőnek - Jelenlegi ára: 600 Ft
Next majmos szett12-18 hó - Jelenlegi ára: 2 800 Ft
A naci térdén halvány folt a feső bolyhosés több helyen foltos. Ha bármi kérdésed van írj szívesen válaszolok. Posta saccolt.
Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 21:15
. Next majmos szett12-18 hó - Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Jelenlegi ára: 2 800 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 21:15
. Next majmos szett12-18 hó - Jelenlegi ára: 2 800 Ft
kantáros nadrág - Jelenlegi ára: 1 Ft
Beül bolyhos, melegebb fajta. A kantáron a gomb még 11 centit lejjebb varrható. Mellrésztől 47 cm
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 19:59
. kantáros nadrág - Jelenlegi ára: 1 Ft
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 19:59
. kantáros nadrág - Jelenlegi ára: 1 Ft
Kershaw taktikai kés bicska 1ft-ról NMÁ - Jelenlegi ára: 1 Ft
Kershaw taktikai kés
Ajándékozd meg magad vagy akit a legjobban szeretsz ezzel a gyönyörű darabbal!
-Új termék
-liner lock
-klips
MÉRETEK:
Teljes hossz: 20cm
Penge hossz: 8cm
Súly: 170gr
-Szállítás azonnal
KÉRLEK TEKINTSD MEG EGYÉB TERMÉKEIMET IS! KATT IDE!
Szállítás biztonságos csomagolásban!
FOTÓGARANCIA! (A fotókat az eladásra kínált termékről készítettem. )
Jelenlegi ára: 1 Ft
Az aukció vége: 2015-01-29 20:45
. Kershaw taktikai kés bicska 1ft-ról NMÁ - Jelenlegi ára: 1 Ft
Mayo Chix világoskék női nyári felső XS-es - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Eladó a képeken látható Mayo Chix világoskék női nyári felső XS-es.
Méret: XS-es
Anyaga: 92 % poliamid, 8 % elasztán
Mell: 36 x 2 cm
Teljes hossz: 45 cm
Ujjhossz nyaktól (nincs vállvarrás): 46 cm
Használt, de kiváló állapotú. Csónaknyakú felső.
A képeknek megfelelő állapotban, a képek a termékről készültek!
A feltüntetett méreteket vásárlás előtt kérlek ellenőrizd, mivel méretprobléma esetén cserére nincs lehetőség!!!
Személyes átvétel Veszprémben és Tapolcán lehetséges!
Posta:
Az aktuális postai díjszabás alapján adom meg,
CSOMAGOLÁSI KÖLTSÉGET, SOHA NEM SZÁMOLOK FEL!!!
A termékeket másnap postára adom, ahogyan a számlámra érkezik az összeg!
Kérdés esetén állok rendelkezésre!!!
Ha időd engedi, akkor nézd meg a többi aukciómat is! Kizárólag igényes, hordható ruhákat töltöttem fel. Az áruk azért ennyi, mert el szeretném adni őket, nem pedig a szekrényben tárolni.
Köszönöm, hogy benéztél!
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 18:00
. Mayo Chix világoskék női nyári felső XS-es - Jelenlegi ára: 1 500 Ft

2015. január 24., szombat
Nyomtatott áramkörök / G. Seidel - Jelenlegi ára: 300 Ft
183 oldal
könyvtári pecsétekkel
Személyes átvétel a Mexikói úti kisföldalatti végállomáson (XIV. ker. ),
vagy az Oktogonon lehetséges.
Ha ez nem megoldható postán küldöm, banki átutalás után. Utánvéttel nem küldöm.
Jelenlegi ára: 300 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 16:50
. Nyomtatott áramkörök / G. Seidel - Jelenlegi ára: 300 Ft
Körömlakk csomag - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Eladó a képen latható 24db-os körömlakk csomag..... .....
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 16:00
. Körömlakk csomag - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 16:00
. Körömlakk csomag - Jelenlegi ára: 1 500 Ft
Hálózsák - Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Eladó 2 db hálózsák, amely hideg nyári éjszakákon alkalmas takarózásra. Kb. 25 éves lehet, de csak párszor volt használva. A cipzár külső füle le van törve, de belülről behúzható. A régi csehszlovák világ utolsó műve, ezért igényes darab. Kisebb javítás, varrás szükséges a zsákokon.
Egyben és külön-külön is eladó.
Figyelem! A képen látható 3 zsák közül már csak a két összetekert van meg, a kéket eladtam.
Jelenlegi ára: 2 600 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 14:59
. Hálózsák - Jelenlegi ára: 2 600 Ft

ANTIK,RÉGI ,RETRÓ FÉMTÁBLA - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Eladó a képeken látható antik , retró Kossuth címeres fémtábla.
Képek szerinti állapotban!
Méretei: 36, 5cm x 49cm
Egy héten csak egyszer van módomban a postára menni!
Ez, vagy kedd, vagy szerda!
Kérném a tisztelt ajánlattevőket, hogy csak ennek tükrében tegyék meg ajánlatukat!
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2015-02-13 20:00
. ANTIK,RÉGI ,RETRÓ FÉMTÁBLA - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Kék színű póló fiúknak 80-as méretben kik, george - Jelenlegi ára: 220 Ft
Üdvözöllek az aukciómon örülök, hogy benéztél hozzám!
Ez most két hosszú ujjú fiú felső!
1 George márkájú, közép kék színű, jó állapotú, folt- és szakadás mentes.
2. Okay márkájú, v. kék színű, jó állapotú, folt- és szakadás mentes. Kicsit meg van tekeredve.
Mindkettő mérete 80-as.
Ha kéred szívesen lemérem!
Bármilyen, a termékkel kapcsolatos kérdésre szívesen válaszolok.
További szép napot!
Banki adatok: OTP, Erste bank
Vagy fizethetsz rózsaszín csekkel is, de csak a lakcímemre!!!
Jelenlegi ára: 220 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 12:40
. Kék színű póló fiúknak 80-as méretben kik, george - Jelenlegi ára: 220 Ft
Kisméretű vastag ezüst karika fülbevaló 2,3 cm - Jelenlegi ára: 2 190 Ft
Legyen szép napod!
. temp-content { width: 89%; }
1 pár kisméretű valódi ezüst karika fülbevaló. Átmérője 2, 3 cm, vastagsága 3 mm üreges, súlya 3, 7 gramm.
A pénz beérkeztét követő munkanapon postázok. A Magyar Posta csak az ajánlott küldemények elvesztése esetén fizet kártérítést, így egyéb postázási módot csak saját felelősségedre kérj.
Fizethetsz átutalással, rózsaszín postai csekken vagy személyes átvételnél készpénzben.
KÉRLEK, NÉZD MEG A TÖBBI ÉKSZEREMET is: ITT
Köszönöm, hogy benéztél hozzám!
Brigi33
Jelenlegi ára: 2 190 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 11:36
. Kisméretű vastag ezüst karika fülbevaló 2,3 cm - Jelenlegi ára: 2 190 Ft
2014/5 új, címkés kislányos póló 9év 134-es - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Eladó a képen látható 2013/8 next új, címkés kislányos póló 9év 134-es
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 10:57
. 2014/5 új, címkés kislányos póló 9év 134-es - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 10:57
. 2014/5 új, címkés kislányos póló 9év 134-es - Jelenlegi ára: 2 500 Ft
Zománctábla - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Mérete 20x15 cm
Fotókon láthatóállapot.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 09:51
. Zománctábla - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Fotókon láthatóállapot.
Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 09:51
. Zománctábla - Jelenlegi ára: 1 000 Ft
Móra Ferenc munkái 1-19. kötet 1932-1935 Genius - Jelenlegi ára: 16 500 Ft
Móra Ferenc írói munkásságának harmincéves jubileumára készült díszkiadás
Jelenlegi ára: 16 500 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 09:00
. Móra Ferenc munkái 1-19. kötet 1932-1935 Genius - Jelenlegi ára: 16 500 Ft
Jelenlegi ára: 16 500 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 09:00
. Móra Ferenc munkái 1-19. kötet 1932-1935 Genius - Jelenlegi ára: 16 500 Ft
WD 120GB WD1200JD-00HBB0 7200rpm 100/100 Hibátlan! - Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Eladó egy tökéletes, hibátlan állapotú 120GB-os HDD
WD 120GB WD1200JD-00HBB0 7200rpm 8MB Cache
Hd Sentinel 100/100
HD sentinel kép mellékelve a vinyóról.
Jelenlegi ára: 2 999 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 07:58
. WD 120GB WD1200JD-00HBB0 7200rpm 100/100 Hibátlan! - Jelenlegi ára: 2 999 Ft

Russell Hobbs 18230 vízforraló műanyag - Jelenlegi ára: 3 980 Ft
Teljesítmény: 3000 W
Űrtartalom: 1, 7 liter
Rejtett fűtőelem
Kivehető, mosható szűrő
Automata/manuális kikapcsolás
360 fokban forgatható kancsó
Túlmelegedés elleni védelem, víz nélküli bekapcsoláskor Csoamgolássérült termék! (Minimális sépséghiba, felületi karc előfordulhat. Műszakilag kifogástalan, szervizvizsgálaton átesett termék. Eredeti vagy esetlegesen barna dobozban. Szavatossági papír mellékelve! ) Az ismerj meg oldalamon további információ olvasható illetve minden kérdésre szívesen válaszolok! 6 hónap garanciával!
Jelenlegi ára: 3 980 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 07:00
. Russell Hobbs 18230 vízforraló műanyag - Jelenlegi ára: 3 980 Ft

PS4 Killzone: Shadow Fall (PS719275770) - Jelenlegi ára: 16 815 Ft
- Típus: Játékprogram - Műfaj: FPS - Játékkategória: Akció - Korhatár: 18 év - Egy újabb Killzone játék? Nem, a Shadow Fall jóval több ennél: a sorozat legújabb epizódja személyében egyben az első igazi n
Jelenlegi ára: 16 815 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. PS4 Killzone: Shadow Fall (PS719275770) - Jelenlegi ára: 16 815 Ft
Jelenlegi ára: 16 815 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. PS4 Killzone: Shadow Fall (PS719275770) - Jelenlegi ára: 16 815 Ft
Seagate INTERNAL KIT 2TB 3.5IN 7200RPM 32MB SAT... - Jelenlegi ára: 38 227 Ft
Seagate Momentus STBD500201 500 GB 2. 5" Internal Hard Drive - SATA - 5400 rpm - 8 MB Buffer - Retail
Jelenlegi ára: 38 227 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Seagate INTERNAL KIT 2TB 3.5IN 7200RPM 32MB SAT... - Jelenlegi ára: 38 227 Ft
Jelenlegi ára: 38 227 Ft
Az aukció vége: 2099-01-01 00:00
. Seagate INTERNAL KIT 2TB 3.5IN 7200RPM 32MB SAT... - Jelenlegi ára: 38 227 Ft
Ülésmagasító (csak az egyik) - Jelenlegi ára: 1 900 Ft
140918
A kárpit levehető és mosható.
FONTOS:
A licitálásoddal elfogadtad a felhasználási feltételeket. A Polgári törvénykönyv 211. §-a alapján ajánlatodhoz kötve vagy.
E szerint, az általad megvett terméket/szolgáltatást köteles vagy az eladótól átvenni!
Személyes átvétel esetén garancia keretében nincs vételkényszer
Személyes átvétel időpont egyeztetéssel: Óbudán, az Eurocenter közelében.
Idő hiányában sehová nem tudom elvinni, de szívesen postázom, ha lehetséges a mérete vagy a súlya miatt.
Erről előre egyeztetni szükséges. (Postai díjról tanácsos licitálás előtt érdeklődni)
Kérem a nyertes vásárlót, hogy 3 napon belül jelentkezzen, és egy héten belül vegye át a terméket, vagy utaljon.
Legkésőbb a tizedik napon további figyelmeztetés, levelezgetés, telefonálgatás nélkül
semmisnek tekintem az ajánlatot, és újra eladásra bocsájtom a terméket.
Kérlek tekintsd meg a többi eladó árumat is!
Jelenlegi ára: 1 900 Ft
Az aukció vége: 2015-02-14 00:21
. Ülésmagasító (csak az egyik) - Jelenlegi ára: 1 900 Ft

BUDAPEST SZIVARKÍNÁLÓ TOLLTARTÓ DOBOZ IPARMŰVÉSZ - Jelenlegi ára: 9 990 Ft
17X17X3CM ANTIKOLT SÁRGARÉZ ANYAGBÓL(AMI ÍZLÉS SZERINT LETISZTÍTHATÓ FÉNYES SÁRGÁRA) SZIVARKÍNÁLÓ VAGY TOLLTARTÓ. IPARMŰVÉSZETI MUNKA, BUDAPEST FELÍRATTAL. AZ 1960-70-S ÉVEKBŐL.
A FOTÓN LÁTHATÓ MEGKÍMÉLT, HASZNÁLT ÁLLAPOTBAN
TEKINTSE MEG TÖBB MINT EZER IGÉNYES TERMÉKEMET IS!
AZ ADÁS-VÉTEL LEBONYOLÍTÁSÁRA EGY HÉT ÁLL A RENDELKEZÉSÉRE!
A PÉNZ MEGÉRKEZTE UTÁN, AZNAP, VAGY MÁSNAP POSTÁZOM A TERMÉKET.
A FOTÓN LÁTHATÓ, ÉS A LEÍRÁSBAN LEÍRT ÁLLAPOTBAN VÁSÁROLTA MEG A TERMÉKET.
HA A LEÍRÁS ÉS A FOTÓK INFORMÁCIÓI NEM ELEGEK ÖN SZÁMÁRA, NYUGODTAN KÉRDEZZEN, MINTHOGY UTÓLAG CSALÓDÁS ÉRJE.
VÁSÁRLÁS UTÁN A KAPCSOLAT TARTÁST E-MAILBEN KÉREM, MERT AZ VITÁS ESETEKBEN ELLENŐRIZHETŐ.
A SZÁLLÍTÁS POSTÁN - A MINDENKORI POSTAI DÍJSZABÁSNAK MEGFELELŐ ÁRON - VAGY FUTÁRSZOLGÁLATTAL OLCSÓN MEGOLDHATÓ AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN. A FUTÁRSZOLGÁLAT DÍJÁT PONTOSAN A
CÉLÁLLOMÁS ISMERETÉBEN TUDOM MEGKÉRDEZNI!
TERMÉKEIMET KÉSZPÉNZFIZETÉSI SZÁMLÁVAL ADOM EL!
AZ ELSŐ LICIT ÉRKEZÉSE UTÁN AZ AUKCIÓT LEZÁROM, VAGY KÍVÁNSÁGÁRA VILLÁMÁRRA TESZEM!
A LEÍRÁS ÉS A FOTÓK HITELESSÉGÉÉRT TARTOZOM GARANCIÁVAL!
GONDOS CSOMAGOLÁSUNK UTÁN A SZÁLLÍTÁS A SZÁLLÍTÓ POSTA, VAGY FUTÁR FELELŐSSÉGE.
Jelenlegi ára: 9 990 Ft
Az aukció vége: 2015-02-13 23:28
. BUDAPEST SZIVARKÍNÁLÓ TOLLTARTÓ DOBOZ IPARMŰVÉSZ - Jelenlegi ára: 9 990 Ft

ÚJ H&M 74-es fekete-szürke rövidnadrág - Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Új, címkés H&M fiú rövidnadrág. Anyaga: 85% pamut, 15% viszkóz. 40 fokon mosható.
Hossza: 20, 5 cm (belső hossz: 5 cm)
Derék: 24 cm
Szállításnál mennyiségi kedvezmény 9000 Ft vásárlási érték felett! Nézd meg a többi termékemet is! Folyamatosan töltök fel új dolgokat!
Jelenlegi ára: 1 490 Ft
Az aukció vége: 2015-02-13 22:26
. ÚJ H&M 74-es fekete-szürke rövidnadrág - Jelenlegi ára: 1 490 Ft

Antik kanapé alakú ékszertartó, gyűrűtartó - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
15 x 4, 5 x 7 cm. A terméket egy csomagban tudom küldeni dzsuzsa termékeivel, ha kérdése lenne, nyugodtan tegye fel.
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-13 21:35
. Antik kanapé alakú ékszertartó, gyűrűtartó - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Jelenlegi ára: 2 000 Ft
Az aukció vége: 2015-02-13 21:35
. Antik kanapé alakú ékszertartó, gyűrűtartó - Jelenlegi ára: 2 000 Ft
2015. január 23., péntek
Samsung Galaxy Y köves műanyag hátlap,Fehér - Jelenlegi ára: 990 Ft
Samsung Galaxy Y köves műanyag hátlap, Fehér" (PCDIAMOND-S5360-W)Garancia: Minden gyári termékre 1 év garancia vonatkozik! Az ettől eltérő jelezve van a termék megnevezésében. Az utángyártott alkatrészekre és kiegészítőkre 3 hónap a garancia. 3 napos azonnali pénzvisszafizetés éa cseregarancia A szervízalkatrészekre ( LCD kijelző, átvezető fólia, hangszoró stb. ) csak abban az esetben tudunk garanciát vállalni ha nálunk van beszereltetve, vagy szervízelésről kapunk egy dokumentumot, hogy azt szakszervíz vlgezte. A nem szakszerűen elvégzett beszerelésekért eredő károkért nem tudunk felelőséget vállani. A szererlés igényt kéjük külön jelezze levélben, adunk rá egy árajánlatot, és ha elfogadja, átjavítjuk az aukcióban szereplő termék árát. A szerelést általában 2-5 munkanapra tudjuk vállalni, és a garanciavállalás miatt , csak gyári alkatrész rendelés esetén tudjuk elvégezni. Utángyártott termékre a szerelést nem vállaljuk. Ha a temék megnevezésében nincs feltüntetve hogy az alkatrész vagy kiegészítő "gyári" akkor utángyártott. Ez esetben a silányabb minőség miatt nem tudunk felelőséget vállalni. Többnyire ezeket a termékeket a vételáruk is tükrözik. Szállítás/Átvétel: Az szállítási idő az utalás beérkezte után 1-3 munkanap Személyes átvétel Budapesti üzletünkben: INGYENES Futárral előre utalás: 600 Ft Futárral utánvétel: 1500 Ft Fizetés: Személyes átvétel Budapesti üzletünkben: Készpénzben átvételkor
Bankártya Előre utalás: Utalással Utánvétel: Készpénzben átvételkor Futár Budapesten: Készpénzben átvételkor a futárnak /www. vaterabolt. hu/index. php? page=Store. ViewStore&StoreID=384888"">További termékek / Vaterabolt Kellemes Vaterázást kívánunk! /gsmhome. hu/images/gsmhome_logo. jpg"" width=300> Licitálás: A feltüntettet árak 1 db termékre vonatkoznak. A licitálás követően kérem mindenki jelentkezzen a termékért, telefonon vagy e-mailben. A sikeres kapcsolatfelvétel után félretesszük az átvételig. FIGYELEM!!! A termékek túlnyomó részét rendelésre hozzunk, így egyeztetés szükséges. Ha nem jelentkezik az illető, illetve nem elérhető, vagy még nem utalt, addig nem rendeljük be. Előfordulhat hogy a termék jelenleg nem rendelhető, elfogyott, vagy esetleg várni kell rá. Ilyenkor mindig tájékoztatunk mindenkit. Tanácsos licitálás elött kérdezni. Igyekszünk a már nem elérhető termékeket leszedni. Előfordulhat hogy a kép nem a termékről készült és csak ilusztráció. "
Jelenlegi ára: 990 Ft
Az aukció vége: 2015-02-13 20:26
. Samsung Galaxy Y köves műanyag hátlap,Fehér - Jelenlegi ára: 990 Ft

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)